KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány saját gyermekét is felhasználja a kampányához

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gyurcsány megint posztolt. Ezzel nem is lenne semmi baj. Azzal van, amit posztolt.

Milyen lelkületű ember az, aki saját pici gyerekét is felhasználja céljainak érdekében? Egy gyermeket, aki nem tehet arról hova született, ki az apja, anyja. De GyF-nek ez nem számít. Miért is számítana. Szerintem bele sem gondolt mire használja fel saját gyermekét. Ő az érzelmekre játszik, követőinek és szavazóinak érzelmeire. A saját gyermekét önmaga előtt tartva tör a hatalomra. Mert ezt másként értelmezni nem lehet:

Ott van egy kisfiú Klári kezében. Gyurcsány Márton. Itt nagyjából négy éves.
Óvodás korában elkezdett olvasni. Saját családnevét plakátokon tanulta meg felismerni. Gyurcsány.
Megtanulta.
Aztán persze azt is, hogy miről szólnak ezek a plakátok. Sok beszélgetés.

Tehát a szegény kisgyermek apja a plakátokon megtámadva. Áldozat apa és gyermek egyaránt – mert ez az üzenet. Ennek a pici gyermeknek úgy kell felnőnie, hogy szerte az országban az apját bántják. Közben beleoltódik a nemzet elleni gyűlölet is legalább. Akarva, akaratlanul – Gyurcsány talán ebbe bele sem gondolt, vagy még inkább tudatosan cselekszik. Ahogy 2006-ban is tudatosan cselekedett. Számításból.

Ahogy 2006-ban nem számított neki ártatlan emberek élete, úgy most sem számít. Személyes ügy lesz számára a 2022-es választás. Leírta! Személyes ügy! Nem az ország érdekei fontosak számára, hanem a személyes ügy.

Persze a következő mondatban azonnal önellentmondásba keveredik.

…nem bánt személyesen semmi. Nincs bennem revánsvágy. Minek!?

Aztán rákontráz. Azt írja, győzni akarnak.

Majd előtör belőle a könnyes szemű egykori miniszterelnök „bölcsessége és embersége”:

Jó lenne érteni és elfogadni, hogy vannak határok. Időnként mi is elvétettük, elvétjük.
Esetleg emberek is maradhatnánk.
Esetleg.
Ez az ember gonosz, velejéig romlott! Aki erre képes, bármire képes. De hiszen ezt már megtapasztaltuk azon a 2006-os őszön. Ne is feledjük soha!
Szépe Áron
Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük