KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány honvédelmi minisztere szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy a magyar egy katonanemzet lenne

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Juhász Ferenc szerint komoly veszélye van a magyar haderőfejlesztésnek, hiszen a régióban beindulhat egy fegyverkezési verseny azokban az országokban, ahol „félnek a magyar nacionalizmustól”.

A volt honvédelmi miniszter az MSZP üzenőfüzetének, a Hírklikknek adott interjút, melyben arról beszélt, hogy komoly veszélye (!) van a magyar haderőfejlesztésnek, hiszen a régióban beindulhat egy fegyverkezési verseny azokban az országokban, ahol „félnek a magyar nacionalizmustól”.

A politikus kijelentette, a fegyverbeszerzések az új stadionok, amelyekből könnyen és gyorsan lehet pénzt kilopni,

ráadásul semmi nem erősíti meg azt a történelmi hagyományt, hogy a magyar egy katonanemzet lett volna.

Juhász véleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf a külsőségekből, a látványos elemekből nagyon sok következtetést von le, hiszen „előszeretettel jár katonai egyenruhában és jelenik meg olyan helyeken, ahol ilyenfajta mulatságok vannak”.

Az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere úgy fogalmazott, hogy Szalay-Bobrovniczkynak a kiképzésekre és a felkészítésre kéne összpontosítania.

Nem nagyon emlékszem, hogy az elmúlt néhány száz évben fegyverrel meg lehetett volna védeni Magyarországot”

– közölte a baloldali politikus, aki szerint Szalay-Bobrovniczky azt szeretné, legyen olyan képesség, amely egyáltalán esélyt ad arra, hogy a haza önmagát megvédje, és ez egy honvédelmi minisztertől normális elképzelés.

Azonban aggodalmának adott hangot, amiért a honvédelmi miniszter egy

olyanfajta hamis tudatot próbálna elültetni, ami arról szólna, hogy a magyar katona fényes győzelmeket aratott a világ össze hadseregén, és puszta tekintetünktől most is mindenki térdre rogy.

Juhász szerint ez egy helytelen felfogás. A magyar haderőfejlesztéssel kapcsolatban úgy szólt, hogy az nem szól másról, mint a lopásról. Gyurcsány-kormány tárcavezetője úgy fogalmazott, némely beszerzés stratégiailag nem igazán indokolt, vagy legalábbis nem látszik az az összkép, ami szükséges ahhoz, hogy miért azt, miért úgy, miért annyiért fejlesztik.

Nálunk nincs egy értelmezhető katonai stratégia, hogy ki ellen védjük magunkat, milyen veszély ellen kell felkészülni, annak a veszélynek az elhárítására milyen eszközök kellenek”

– közölte, majd azzal folytatta, hogy a magyar haderőfejlesztés, fegyverkezés azt a veszélyt hordozza, hogy az összes környező kelet-európai ország, ahol félnek a magyar nacionalizmustól, ugyanazt fogja csinálni.

Ez is érdekelheti:  Sydney-ben összecsaptak a rendőrök az asszír ortodox közösség tagjai (videó 18+)

Forrás: Hírklikk

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük