Guardian: Az uniós vezetők tompítani akarják Ukrajna reményét a gyors EU-csatlakozásra, ezért mennek Kijevbe
Kicsit lejjebb akarják hűteni az ukránok kedélyét, miközben vigyázniuk kell arra is, hogy a morál ne gyengüljön – írja a brit lap.
Pénteken uniós küldöttség érkezik Kijevbe, többek között ezért is rendeltek el légiriadót az egész országban. A Guardian ezzel kapcsolatban azt írja:
az uniós vezetők célja, hogy Ukrajna elvárásait a gyorsított eljárású csatlakozásra tompítsa”.
Hozzáteszi a lap ugyanakkor, hogy mindezt igyekeznek úgy kommunikálni majd az ukránok felé, hogy „a morál ne gyengüljön, és Zelenszkij továbbra is egy európai jövő üzenetét közvetíthesse az ukránok felé”.
Kapcsolódó:
Az EU politikusainak megtiltották, hogy olyan színű ruhában jelenjenek meg Kijevben, mint Zelenszkij
A Guardian szerint a nyugati EU-tagállamok úgy gondolják, Kijev elvárásai a gyors EU-csatlakozást illetően irreálisak. Idézik Denisz Smihal miniszterelnök szavait, aki a közelmúltban úgy fogalmazott, „Ukrajna két éven belül az EU teljes jogú tagja lesz”.
Ezzel kapcsolatban azonban több tagországnak is vannak fenntartásai, Emmanuel Macron francia elnök 2022 májusában például úgy vélekedett, Ukrajna uniós csatlakozása évtizedeket vehet igénybe. Több más forrásra hivatkozva azt írja a brit lap, hogy komoly szkepticizmus övezi az ukránok tagságát, hiszen így ők lennének a legszegényebb tagjai az EU-nak, és óriási mértékű támogatásokkal lehetne csak őket felkarolni.
MandinerKiemelt kép Ursula von der Leyen és Zelenszkij / Fotó: Dati Bendo/EC
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…