Giorgia Meloni egyesítené az olasz jobboldalt
Kormányzására készül Giorgia Meloni: az általa vezetett ellenzéki Olasz Testvérek párt jelenleg a legnagyobb támogatottsággal rendelkező politikai erő egy évvel a 2023 tavaszán sorra kerülő parlamenti választások előtt. Elemzők szerint jól döntött a politikus asszony, amikor a Mario Draghi vezette, bal- és jobboldali pártokat egyaránt magába foglaló egységkormány megalakulásakor egyedüli frakcióként az ellenzék soraiban maradt.
A felmérések már hónapok óta a legnagyobb népszerűségnek örvendő pártként jegyzik az Olasz Testvéreket, amelynek 21-22 százalék körüli a támogatottsága. A párt maga mögött hagyta a kormányban résztvevő baloldali Demokrata Pártot (20-21 százalék) és a szintén kormánypárti, Matteo Salvini vezette Ligát is (17-18 százalék).
Egy esetleges kormányalakításhoz azonban jobboldali szövetségesekre, így a Ligára, valamint a Silvio Berlusconi alapította Hajrá, Olaszország! együttműködésére lesz szükség.
A jobboldali szövetségesek közötti kapcsolatok ugyanis jelentősen meglazultak idén januárban, amikor Sergio Mattarella köztársasági elnök újraválasztását a kormánypárti jobboldali pártok is támogatták, miközben Meloniék egy patrióta államfő mellett kardoskodtak.
A pártvezér az Il Libero olasz napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott, készen áll a jobbközép koalíció stabilitásának helyreállítására.
Véleménye szerint a jobboldali pártok vezetőinek közös megállapodást kellene aláírniuk, amelyben ígéretet tesznek, hogy kizárólag egymással lépnek szövetségre.
Meloni nyomatékosította, hogy ígértéhez híven soha nem lépett kormányra baloldali pártokkal, és a jövőben sem áll szándékában így tenni, a választópolgárok éppen ezért jutalmazzák bizalmukkal.
Az Olasz Testvérek kormányprogramját április 29. és május 1. között megrendezendő konferenciasorozaton mutatják be Milánóban.
Csak hosszú távú politikai programmal, realizmussal lehet kormányozni az országot
– hangsúlyozta Meloni. utalva az elmúlt két év rögtönzött politikai döntéseire. Giorgia Meloni az Il Liberónak azt is elmondta, ma is ugyanúgy tudná meghatározni önmagát, mint pár éve a Lateráni Szent János téren megrendezett közös jobbközép megmozduláson:
Giorgia vagyok, nő, anya és keresztény. Az önmeghatározás azonban csak az első lépés, az országnak konkrét programra van szüksége, a választópolgároknak perspektívákra.
Giorgia Meloni az olasz újságírók kérdésére válaszolva a napokban azt is elmondta, továbbra is kitűnő a kapcsolata Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Elismerte, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládon belül – amelynek Meloni a vezetője – a különböző országok politikusai eltérő érzékenységgel kezelik az ukrán konfliktust.
A politikus asszony méltatta Orbán Viktor közelmúltban aratott elsöprő választási győzelmét, majd hozzátette, a jövőben számos lehetőség lesz pártja és a Fidesz közötti együttműködésre.
A Fidesz, az Olasz Testvérek és mintegy tucatnyi konzervatív európai párt legalább egy éve keresi a szorosabb együttműködési keret kialakítását, egy esetleges közös európai pártcsalád megalapítását azóta, hogy a magyar kormánypárt tavaly kilépett az Európai Néppártból.
Jánosi Dalma / Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Matteo Salvinivel fogna össze a politikus asszony. (Fotó: Europress/AFP)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…