Gaudi-Nagy Tamás: Szükségtelen zavarás miatt sérelemdíj jár
Többé már nem kiszolgáltatottjai a magyar emberek a szomszédságukban zajló megaépítkezéseknek – a szükségtelen zavarás miatt sérelemdíj jár
2021 októberében egy precedensértékű, jogerős és azóta az alperesek által pénzügyi teljesítést nyert bírósági ítélet született a Fővárosi Ítélőtáblán. A másodfokú bíróság jelentős mértékű sérelemdíjat állapított meg három felperesnek, miután bizonyítottnak látta, hogy a Metrodom csoport cégei a Panoráma fantázianevű újpesti megalakópark építésével megsértették a felperesek pihenéshez, hétvégi és éjszakai nyugalomhoz, valamint az egészséges és zavartalan környezethez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy közel 3 éven át szükségtelen mértékű zaj és por hatással terhelték a környezetet.
Büszke vagyok arra, hogy a kemény jogi küzdelemet, de végül a jogsértett polgárok győzelmét hozó perben bátyámat, Nagy Attilát és két másik jogsértettet képviselhettem. Ez egy ízig-vérig nemzeti jogvédő kihívás, amelynek még nincs vége, mivel több más jogsértett is indított pereket, illetve erre készül. Az elért eredményt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat is üdvözli és kiemelt jelentőségűnek tartja jogvédő szempontból is. Az alábbiakban erről a perről Nagy Attila által tartott sajtótájékoztató összefoglalója olvasható:
A holland-izraeli érdekeltségű, hazánkban 2012 óta működő Metrodom csoport magát Budapest legnagyobb ingatlanépítőjének nevezi. Még Újpest előző polgármestere, Wintermantel Zsolt is így nyilatkozott erről az építkezésről: “A Metrodom soha nem látott brutalitással rontott a környéken lakók nyugalmára.”
A perben a felpereseknek személyenként egymillió-négyszázezer forint és kamatai összegű sérelemdíjat ítéltek meg jogerősen, valamint a több milliós perköltséget is a pervesztes Metrodom cégeknek kellett viselniük. A kirendelt igazságügyi szakértő megállapította többek között, hogy az “alperesek az általuk épített lakópark tervezése és kivitelezése során nem vették figyelembe a felperesek érdekeit.”, továbbá “az építkezés idején a zajkibocsátási határértékek rendszeres és jelentős mértékű túllépése történt meg.”
A pernyertes elsőrendű felperes Nagy Attila, a Mi Hazánk budapesti elnöke és a párt II. kerületi országgyűlési képviselő-jelöltje volt, a felperesi jogi képviselő pedig dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki – Nagy Attila szerint – kiválóan és szakszerűen vitte végig a 3 évig zajló pert. Nagy Attila elmondta, hogy szerinte ezzel megszűnt az a kiszolgáltatott helyzet, amelyben következmények nélkül kellett eltűrniük a pihenésükben, nyugalmukban megzavart polgároknak egy multinacionális óriásberuházás szükségtelenül zavaró hatásait, miközben a jogsértő multik milliárdos profitot vágnak zsebre a polgárok rovására. Azt javasolta a hasonló helyzetbe került, de jogsértéseket nem tűrő honfitársainknak szerte az országban, hogy ne hagyják magukat. Jelezte: a szükségtelen zavarás tényét és tartalmát megfelelően bizonyítani kell, ehhez a jogsértettek kitartó összefogása és célirányos pervitel mellett többek között az építési folyamat idején gyűjtött megfelelő bizonyítékokra (pl. fényképek, mozgóképes felvételek) is szükség van.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviseletében
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…