KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Forró nyomon a Szuverenitásvédelmi Hivatal a guruló dollárok ügyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lánczi Tamás szerint több bűncselekmény is megvalósulhatott az X-en megjelent videók alapján, amelyeken az A4D vezetői vallanak Soros György szerepéről.

Jelenleg a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SzH) vizsgálja az X-en a minap megosztott videókat, amelyeken az Action for Democracy (A4D) vezetői elismerik, hogy Soros György áll a szervezeten keresztül a magyarországi baloldalnak juttatott milliárdok mögött – közölte lapunkkal Lánczi Tamás, a hivatal vezetője. Szavai szerint igyekeznek beszerezni a teljes felvételeket,

ebből a célból már fel is vették a kapcsolatot az illetékes – köztük tengerentúli – szervekkel.

Ez is érdekelheti:  Ezek a legnagyobb magyarországi haszonélvezői a Soros-dollároknak

Az eredet

– Bár az X-en megvágott részleteket közöltek, az kijelenthető, hogy a videók nem tűnnek manipuláltnak, hiszen a szereplők – az A4D vezetői – láthatóan kötetlenül, hosszasan beszélgetnek arról, hogy miként akarták befolyásolni a magyar választásokat, hogy kinek a megbízásából és milyen pénzből igyekeztek kormányra segíteni az ellenzéket – fejtette ki Lánczi Tamás. Hozzátette:

példátlannak tartja a videókon elhangzottakat, amelyek igazolni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyeket az elmúlt két évben csak sejteni lehetett.

– Az eddig is ismert volt, hogy a 2022-es országgyűlési választás kampányában az ellenzékhez érkező külföldi pénzeknek mi volt elosztási mechanizmusa. Ám most abba is kapunk valamilyen betekintést, hogy mi volt a pénzek eredete. Ezt kell teljes mértékben feltárni az eredeti, vágatlan felvételek vizsgálatával – fogalmazott az SzH vezetője, hozzátéve, hogy akár több különböző bűncselekmény is megvalósulhatott.

Ez is érdekelheti:  Az ember a függöny mögött: Egy jelentés arról, hogyan korrumpálta meg a médiát Soros György propagandagépezete

Megállítanák a guruló dollárokat

Az X-en megosztott videók egyikén Korányi Dávid, az A4D első számú vezetője arról beszélt, hogy – élve az amerikai törvények adta lehetőséggel –

szándékosan tartották titokban, hogy Soros György volt a legfőbb donor, mivel úgy gondolták, ez rontaná az itteni megítélésüket.

Tehát a tőzsdespekuláns anonimitásba burkolózva gyakorlatilag korlátlan mennyiségű pénzügyi eszközzel avatkozhatott be a magyar belügyekbe.

– Ebből is jól látható, hogy ezt nem könnyű megakadályozni, de az SzH, olyan állami szervekkel együttműködve, mint az Állami Számvevőszék vagy a Nemzeti Információs Központ, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elejét vegye az ilyen kísérleteknek, még a júniusi önkormányzati választások előtt – szögezte le Lánczi Tamás.

Hozzátette: amennyiben az említett szereplők analóg módszerekkel próbálnának készpénzt bejuttatni hazánk területére – például szatyorban, csomagtartóban – az már a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozik.

A teljes vizsgálat lezárultával az SzH akár törvénymódosítási javaslatot is tehet.

Meglett a hiányzó láncszem

Emlékezetes: a 2022-es választás külföldi befolyásolásának a feltárására indított, és tavaly nyáron a titkosítás alól részlegesen feloldott titkosszolgálati jelentés szerint a Korányi Dávid-féle Action for Democracy-n, valamint egy svájci alapítványon keresztül

mintegy négymilliárd forintnyi külföldi pénz érkezett Magyarországra, amiből a baloldal kampánytevékenységét finanszírozták.

A pénzek forrását akkor még nem sikerült beazonosítani, ám az X-en a minap közzétett videókon az A4D több vezetője is egyértelművé teszi, hogy Soros György volt a legfőbb adományozó.

Az üzleti tevékenységüket palástolhatták

Korányi Dávid és társai emellett arról is részletekbe menően beszéltek, hogy az A4D egyértelműen politikai célokból alakult, és

a tevékenységük jórészt abból áll, hogy a tőzsdespekuláns érdekei mentén alakítani igyekeznek a különböző országok belpolitikáját.

Sokatmondó, hogy Korányi ugyancsak elmondta: azért hallgatták el, hogy Soros áll a milliárdok mögött, mert attól tartottak, hogy a tőzsdespekuláns szerepe ismeretében az lenne a közvélekedés, hogy üzleti célok motiválják őket a befolyásszerzési akcióik során, nem pedig a demokrácia féltése.

A szervezet prominenseinek beszámolói alapján szoros kapcsolatban állnak a Biden-adminisztráció döntéshozóival.

Kati Marton, az A4D kuratóriumi elnöke például azzal büszkélkedett, hogy Lengyelországban – ahol az ottani baloldali ellenzéket támogatták a tavalyi választás előtt – milyen gyorsan és olajozottan tudtak munkához látni, miután felvették a kapcsolatot a varsói amerikai nagykövettel.

Kárpáti András – Mandiner

Kiemelt képen: Soros György. Fotó: Popow/ullstein kép a Getty Images

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük