Fidesz: ezt a háborút Soros és Gyurcsányék indították Magyarország ellen a bevándorlók betelepítéséért
Ezt a háborút Soros és Gyurcsányék indították Magyarország ellen a bevándorlók betelepítéséért, amiért a magyar emberek és a nemzeti kormány nemet mondanak a bevándorlásra – reagált a Fidesz Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének kijelentésre, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök háborúba hívta a nemzetét.
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta,”Gyurcsány Ferenc, mint a Soros-lista hazai vezére” pontosan tudja, hogy az uniós pénzek politikai feltételhez kötésével Brüsszel valójában azt akarja elérni: Magyarország is engedje be a migránsokat. „Soros kiadta a parancsot Brüsszelnek”, hogy ne adjon uniós pénzt azoknak az országoknak, amelyek nem fogadnak be migránsokat, és Brüsszel most „ezt a megrendelést teljesíti”.
A közlemény szerint Soros György és Gyurcsány Ferencék sokféle eszközzel próbáltak eddig is nyomást gyakorolni, most éppen az uniós pénzek elvételével fenyegetnek.
Hangsúlyozták: a leghatározottabban elutasítják ezt a zsarolást, és készek Magyarországért minden vitát vállalni.
Álláspontjuk szerint „nyilvánvaló”, hogy ha Gyurcsány Ferenc és a baloldal lenne hatalmon, nem lenne erről semmilyen vita, „hiszen ők lazán beengednék a bevándorlókat Magyarországra, és bevándorlóországot csinálnának hazánkból”.
Gyurcsány Ferenc pénteken arról beszélt, ha Orbán Viktor megvétózza az uniós költségvetést, a magyarok legalább 14 ezer milliárd forinttól esnek el, vagy legalábbis ennyi pénz kerül veszélybe.
A pártelnök úgy fogalmazott: a kormányfő háborúba hívta a nemzetét. Az ellenzéki politikus szerint nem lehet másként értelmezni Orbán Viktornak a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken elhangzott mondatát, miszerint „mindent megfontoltunk, mindent meggondoltunk”.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…