SÚLYOS VÁLASZTÁSI BOTRÁNY NÉMETORSZÁGBAN: HALOTTAK VÁLASZTHATTÁK MEG FRIEDRICH MERZ KORMÁNYÁT?
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jót tenni jó – Böjte Csaba alapítványának gyűjt adományt az EPU

Olajra, cukorra, konzervekre, édességre, társasjátékokra, gyermek játékokra, tisztító és mosószerekre, deo stickekre, fogkefékre, fogkrémekre, folyékony és sima szappanokra és kézfertőtlenítőkre van szüksége a Böjte Csaba – Szent Ferenc Alapítványnak a European Patriots Unite beszámolója szerint.
„A civil, patrióta egyesületként fontosnak tartjuk, hogy ebben az amúgy is nehéz, kellemetlen időszakban ott segítsünk nemzet testvéreinken, ahol tudunk és azzal, amire szükségük van. Éppen ezért érdeklődtünk elnöke Kremser Tamás, hogy melyek azon dolgok, amikre a legnagyobb szükség van és ezek tudatában igyekszünk célirányosan gyűjteni számokra adományokat, hogy szebbé tehessük a karácsonyi időszakot.” – fogalmazott Walter Pál Péter, az EPU ügyvezetője.
 

A hátralévő három pénteken, november 27., december 4. és december 11-én személyesen is átvesszük az adományokat a Széll Kálmán téren, 15 és 16 óra között.
Ez azt jelenti hogy holnap november 27-én is 15 és 16 óra között várjuk az adakozókat.
December 14. héten pedig az adományok átadásra kerülnek az alapítvány számára.

Aki postai úton szeretné elküldeni a fentieket, azt kérjük hogy a következő postacímre küldje: Csíkhelyi Levente, Budakeszi, Petőfi utca 8.

Aki pénzbeli adományt szeretne eljuttatni, ezen az alábbi számlaszámon megteheti:
European Patriots Unite
OTP: 11713081-21460746

Külföldi utalás esetén: IBAN számlaszám: HU 56 11713081-21460746 00000000
SWIFT (BIC) kód: OTPVHUHB
Kérjük megjegyzésbe odaírni: Böjte Csaba-Adomány

Ha bármilyen kérdés van, akkor azt az alábbi fórumokon várjuk:
Email: tamaselnok@gmail.com
Mobil: +36702946161

írja az EPU Facebook bejegyzésében.
Ez is érdekelheti:  Trumpnak meg kell szabadulnia Macrontól!

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!