A Nemzet Zászlója az Andrássy úton - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS BUDAPESTRŐL 15 órától
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fidesz: a pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált a mai pedagógus sztrájkkal kapcsolatban az ellenzéki pártok nyilatkozataira.

Ebben a Fidesz úgy fogalmaz:

A mai pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója. A választás közeledtével már megint az a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat, amely kormányzása alatt elvett a pedagógusoktól egyhavi bért, több száz vidéki iskolát zárt be, utcára tett több ezer pedagógust és megalázóan alacsony bérért dolgoztatta őket.

Mint ismert, a bíróság elsőfokú határozata a sztrájkkal kapcsolatban ugyan megszületett már január 28-án, de a döntés nem emelkedett jogerőre – erről egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilatkozott.

Az EMMI ismertette, hogy a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Tehát ennek értelmében a jogszabály alapján sztrájk csak akkor lehetett volna törvényesen megtartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott volna erről a mai napig, ez azonban nem történt meg.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: illusztráció / MTI Fotó: Varga György

Ez is érdekelheti:  Ukrán drónok laképületeket támadtak az éjszaka folyamán Moszkvában (videó)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!