Felhívás olvasóinkhoz: Budaházy Edda imája a Magyarok Országos Gyűlésén!
Idén is megrendezésre kerül Ópusztaszeren a Baranta-mozgalom elindítója, Vukics Ferenc nevéhez köthető Magyarok Országos Gyűlése (MOGY).
A kétnapos esemény első napján, 2022. augusztus 6-án (szombaton), délután 5 órakor Budaházy Edda közös imára hívja fel a jelenlévőket és mindazokat, akiknek szívügyük az ügyészi és bírói önkényeskedés áldozatául esett magyar hazafiak, Budaházy György és társai kiszabadítása, ill. a rájuk kirótt, összesen 117 évnyi fegyházbüntetés alóli mentesítésük a köztársasági elnök általi kegyelemben részesítésük révén.
A szóban forgó imát Budaházy György testvére, Edda abból az alkalomból írta, hogy a vérlázítóan megalapozatlan, bizonyítatlan és igazságtalan bírói ítélethozatalt követően, 2022. március 20-án szolidaritási istentiszteletre került sor Budapesten, a Hazatérés Templomában, az elítéltek családtagjainak részvételével. A Hegedűs Loránt lelkipásztor prédikációja után először ott elhangzott Ima Budaházyékért mélyen megérintett minden jelenlévőt. Budaházy Edda azt szeretné, ha Ópusztaszeren a közönség együtt mondaná vele az ima minden egyes sorát, és azok is, akik nem lehetnek jelen, azokban a percekben együttéreznének a Budapesten, a Gyorskocsi utcában raboskodó Budaházy Györggyel, valamint a többi elítélt hazafival és családtagjaikkal.
Az ima-program helyszínén, du. 16:35–17:25 között Szakács Árpád (író, Lovas István-díjas újságíró), Varga Domokos György (a Szilaj Csikó főszerkesztője), valamint a Pesti Srácoktól előreláthatólag Huth Gergely (főszerkesztő) tart eszmecserét arról, hogy „Milyen új nemzeti szemlélet szükséges egy sikeresebb magyar jövő megteremtéséhez?”. Pontban 5 órakor mindenképp átadják a mikrofont Budaházy Eddának, a beszélgetés pedig csak az ima-program befejezése után folytatódik.
Kérjük lapunk olvasóit, hogy minél többen igyekezzenek személyesen részt venni az ima-alkalmon, és családtagjaikat, ismerőseiket is tájékoztassák az augusztus 6-án, du. 5 órakor kezdődő, a hazafiaink kiszabadítását, ill. a kegyelemben részesítésüket szorgalmazó eseményről.
Szabadságot Budaházyéknak!
Budapest, 2022. július 15.
Budaházy Edda: IMA BUDAHÁZYÉKÉRT
Magyarok Istene, aki a szívünkben vagy.
Aki ott voltál minden csatában.
Születésben, harcban és halálban.
Atilla kardjában és Árpád seregében,
minden győzelemben és minden vereségben.
Királyi trónnál és néma sírok között,
Koppány hitében és Hunyadi mögött.
Mohácson, Budán és Egerben,
hegyeink csúcsán és éjsötét veremben.
Aki a bujdosók kezét fogtad,
aki az árvákat betakartad.
Aki Zrínyinek erőt adtál,
Aki Rákóczi mellett álltál.
Aki a sötét börtönökben,
a halálra várók szívében
utolsó remény voltál.
Aki ott voltál a megkínzottakkal,
Batthyányi Lajossal és Tóth Ilonával.
Azokkal, kik a hideg Szibériában
bűntelenül bűnhődve megfagytak a hóban.
Könyörögve kérünk: ne hagyd, hogy testvérünk
és a többi hazafi
börtönben sínylődjön
s felettük tort üljön
az árulók serege.
Mert nem nyugszunk bele!
Amen.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…