KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ezért nem kérnek bocsánatot az ukránok a lengyelektől a tömeggyilkosságért

A lengyel és az ukrán elnöknek most sem sikerült lezárnia azt a vitát, ami legalább százötvenezer lengyel civil megölésének körülményeiről folyik, immár majdnem nyolc évtizede. A két ország mostanság egymásnak szoros szövetségesei, de az ukránoknak a második világháborúban elkövetett volhíniai mészárlása komoly feszültséget jelent a két ország kapcsolatában.  

Látványos külsőségek jellemezték azt a múlt vasárnapi ökumenikus – katolikus és ortodox – megemlékezést, amelynek főszereplője Andrzej Duda és Volodimir Zelenszkij, a lengyel és az ukrán elnök volt. A színhelynek az első világháború után a történelmi Lengyelországhoz, a második világégés óta Nyugat-Ukrajnához tartozó Luck város székesegyháza adott helyet. A színhely kiválasztása nem véletlen.

Varsóban már régóta vártak erre az eseményre, amely arra volt hivatott, hogy lezárja a volhíniai mészárlás – Luck városa a volhíniai  járás központja – okozta feszültséget Lengyelország és Ukrajna között. Nem is vitás, hogy az ártatlan civil áldozatoknak kijáró közös tiszteletnek már rég itt volt az ideje, de kérdés, hogy a mostani szertartás valóban lezárja-e a két ország között lévő eltérő történelem emlékezet okozta feszültséget.

Andrzej Duda és Volodimir Zelenszkij, lengyel és ukrán elnök a volhíniai mészárlása lengyel és az azt követő megtorlás ukrán civil áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezésenFotó: Ukrán elnöki sajtószolgálat/AFP
Andrzej Duda és Volodimir Zelenszkij, lengyel és ukrán elnök a volhíniai mészárlása lengyel és az azt követő megtorlás ukrán civil áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezésen Fotó: Ukrán elnöki sajtószolgálat/AFP

A második világháború alatt, 1943-ban a náci Németországot kiszolgáló, a Wehrmachttal és az SS-el szorosan együttműködő Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) 1943-ban Volhíniában a lehető legbrutálisabb támadást intézet 150 lengyel falu ellen, megöltek legalább 150 ezer ártatlan fegyvertelen civilt, főleg nőket és gyereket, mivel a férfiak nagy része akkor már a Vörös Hadseregben szolgált.

Egyes felmérések szerint az áldozatok száma a 200 ezret is meghaladta.  Az ukrán nacionalisták kedvenc kivégzési módszere volt, hogy kaszával levágták áldozataik fejét. A kevés túlélő papírra vetett visszaemlékezései olyan szörnyű dolgokról tesznek tanúbizonyságot, amelyek még az erős idegzetű olvasókat is komoly próbára teszik.

A lengyelek később bosszút álltak és hozzávetőleg kétezer ukrán civilt öltek meg, amint a szovjet csapatok kiűzték a térségből a nácikat és ukrán szövetségeseiket. Eddig a pontig érthető a vasárnapi megemlékezés, amikor mindkét oldal ártatlanul meggyilkolt áldozataira közösen emlékeznek. Csakhogy a képlet messze nem ilyen egyszerű.

Az UPA politikai szárnyának Sztyepán Bandera volt a vezetője.  Bandera 1909-ben, az Osztrák-Magyar Monarchiában, pontosabban Galíciában született és itt is töltötte fiatalkorát. A területet rövid ideig, a történelem során először, Ukrajnának nevezték, majd a lengyel-ukrán háború után a történelmi Lengyelország része lett.

Az akkori hatóságok több, az ukránokra nézve hátrányos intézkedést hoztak, például korlátozták az oktatási rendszerben való részvételt, illetve a földtulajdon szerzését, ami Banderában erős lengyelellenes érzelmeket váltott ki. Bandera egy sovány, alacsony növésű tinédzser volt, aki gyenge fizikumát társai iránti kekeckedő magatartással igyekezett kompenzálni. Tipikusan azt a karaktert testesítette meg, akit óraközi szünetben osztálytársai megvernek, nem veszik be a focicsapatba, és akinek az iskolai tanítás után iszkolnia kell haza, nehogy még az utcán is lehúzzanak neki egy pofont búcsúzóul.

Ez is érdekelheti:  EP: Frakciót alapít az AfD, csatlakozik a Mi Hazánk

A kirekesztettség frusztrációt okozott a fiatal Banderának, és talán mindezért kezdett el vonzódni az ukrán nacionalistákhoz, azt remélve, hogy soraikban számára befogadó közösséget talál. Elszánt ember vált belőle, mert 1934-ben merényletet készített elő a lengyel külügyminiszter ellen, elfogták, halálra ítélték, de nem végezték ki. A Lengyelország elleni 1939-es náci támadás után került szabadlábra.

Mindez nagy tekintélyt adott neki az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) körében, oly annyira, hogy vezető posztra került. Majd a német titkosszolgálatok felkérésére fegyveres milíciákat kezdett el létrehozni az OUN állományából a Szovjetunió meggyengítése érdekébe, mint a németek 1941-es támadását előkészítendő.

Befolyását kihasználva, amikor a nácik megtámadták a Szovjetuniót, Bandera volt az, aki kikiáltotta a független ukrán államot. Az volt a célja, hogy mint a németek szövetségese, harcoljon a Vörös Hadsereg ellen.

Hitlernek azonban nem tetszett az ötlet, az akciót németellenes puccskísérletnek tekintette, Bandera és kormányának tagjai rövid időn belül egy koncentrációs táborban találták magukat. Ennek ellenére az ukrán nacionalisták tovább folytatták a lengyelek, oroszok és zsidók lemészárlását. Bandera 1944 végén került ki a sachsenhauseni koncentrációs táborból, a németek ismét azzal bízták meg, hogy fegyveres csapatok szervezésével segítse a náci haderőt, az egyre gyorsabban előrenyomuló orosz csapatok ellenében.

Azzal, hogy Bandera koncentrációs táborba került, a Szovjetunió szétesése után az ukrán narratíva úgy kezdte a dolgokat beállítani, mintha a szélsőségesen nacionalista Bandera Hitler-ellenes nézeteket vallott volna, akinek az a feladat jutott, hogy egyszerre harcoljon a német nácik és a szovjet kommunisták ellen.

 Ez persze nem igaz, mert Bandera magáévá tette a náci ideológiát, csak valószínűleg nem olvasta, vagy ha igen, akkor nem értette meg a Mein Kampf üzenetét és súlyosan eltaktikázta magát.  Ezért került koncentrációs táborba.

A 2014-ig tartó, az ukrán nyugati orientációt Viktor Janukovics elnök oroszra cserélte fel, ezért jelentős amerikai segédlettel megbuktatták. Ezzel szabadjára engedték a „banderizmust”. Gyakorlatilag az történt, hogy az ukrán állam a Bandera által 1941-ben kikiáltott „független” Ukrajnát jogelődjének ismerte el. A jelenlegi helyzet pedig az, hogy közpénzekből Ukrajna szerte szobrokat emelnek Banderának, minden év január elsején, születésnapján, több ezres fáklyás felvonulást tartanak, nemzeti hőst csináltak belőle.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor miniszterelnök eurázsiai útjai és a nemzetközi reakciók

Mind ez, ha nyilvánosan nem is volt nagyon látható, de erősen beárnyékolta a lengyel-ukrán kapcsolatokat, főleg a volhíniai mészárlás ügye. Zelenszkij elfogadta a bőséges lengyel segítséget Oroszország ellen, de nem volt hajlandó bocsánatot kérni a tömeggyilkosságért, amit egyébként a lengyel parlament előzőleg már népirtásnak minősített.

Lengyelország még idén januárjában is élesen kritizálta az ukrán törvényhozást, mert az honlapján megemlékezett Bandera születésnapjáról. „Az UPA által elkövetett bűnökhöz való hozzáállásunk változatlan, reméljük, hogy a lengyel és az ukrán nemzet egymáshoz való közeledése közös történelmük jobb megértéséhez vezet” – mondta Lukasz Jasina, a Külügyminisztérium szóvivője.

Lengyel oldalon kezdtek az indulatok elszabadulni. „Bandera, az ukrán nacionalisták terrorszervezetének, a második Lengyel Köztársaságban elítélt vezetője politikai felelősséget visel 150 000 ember elleni népirtásért. Ez lengyelellenes és gyalázatos” – mondta, Robert Winnicki parlamenti képviselő.

Van itt azonban egy alapvető probléma. Mostanra a „banderisták” oly mértékben megerősödtek, hogy tulajdonképpen túszként tartják fogva a mindenkori kijevi kormányt.

Ukrajnában ma ellenük fellépni kész politikai öngyilkosság. Ezzel kapcsolatos probléma, hogy a „benderizmius” mélyen átitatta az ukrán társadalom szövetét. A hadsereg tagjai a Lengyelországtól kapott új Leopárd tankokkal még lőni sem tudtak, de már rájuk festették náci hadigépezet jelzéseit, egyenruháikra pedig SS jelzéseket varrtak. Sajnos nem egyedi esetekről van szó, láttak már olyan ukrán katonát is, aki Hitler portréját tetováltatta a hátára.

A mostani megemlékezés tulajdonképpen a lengyelek részgyőzelmének számít, hiszen végül is, ha nem is történt meg az ukrán bocsánatkérés – Zelenszkij ezt nem kockáztathatta, ha életben akar maradni – de legalább az ukrán elnök a lengyel áldozatokról is megemlékezett, úgy, hogy ez Bandera személyének megítélését nem érintette. Ezt az ellentmondásos helyzetet jól jellemzi, hogy Duda kabinetfőnöke szerint, történelmi tény, hogy a két elnök közösen emlékezett meg az áldozatokról, de szerinte további munkára van szükség. „Ezzel még nem értünk ennek a nehéz útnak a végére, célunk, hogy ukrán barátainkkal a történelmi igazságot megértessük” – mondta Pawel Szrot.

Viszont mindezért az alapprobléma nem oldódott meg, vagyis az ukrán politika jellege változatlan maradt. A kérdés persze az, hogy ami kevés a lengyel közvéleménynek, az lehet, hogy már túl sok az ukrán szélsőséges nacionalistáknak. Mert ők úgy ülnek be a lengyelek által adományozott tankokban, hogy Volhínia kapcsán, csak az ukrán áldozatokról akarnak hallani.

Ez is érdekelheti:  Lengyelország közvetlenül részt venne az ukrán konfliktusban

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap

Kiemelt képen: Ukrán ultranacionalisták Kijevben a második világháborúban a náci Németország szövetségesét, az Ukrán Felkelő Hadsereget ünneplik / Fotó: AFP PHOTO/ SERGEI SUPINSKY / AFP

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük