Ez már az őrület: az ukránokat fenyegetik Zelenszkijék
„Még tárgyalunk arról, hogy mi történjen, ha nem jönnek önként” – mondta a védelmi miniszter.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a német Bildnek arról beszélt, hogy Kijev azt tervezi, hogy mozgósítás céljából visszahozza azokat az ukránokat, akik Európába menekültek a véres harcok elől, emlékeztet a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
„Igazságot akarunk mindenkinek, mert a saját országunkról van szó. Meghívást fogunk intézni hozzájuk” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, az intézkedés minden 25 és 60 év közötti férfit érintene.

Umerov emellett szankciókkal fenyegette meg azokat, akik nem akarnak visszatérni Ukrajnába.
„Még tárgyalunk arról, hogy mi történjen, ha nem jönnek önként”
– tette hozzá fenyegetően.
Origo
Kiemelt képen: Egy nő ül egy ukrán katona sírja mellett az ukrajnai Lviv-i Lychakiv temetőben, a fegyveres erők napján, 2023. december 6-án. © Yuriy Dyachyshyn, AFP
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













I I