KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

ENSZ: Biológiai katasztrófa fenyeget Szudánban, ketyegő baktériumbomba lett az elfoglalt laboratórium

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Biológiai katasztrófa fenyeget Szudánban, mert fegyveresek elfoglaltak egy fertőző baktériumokkal teli laboratóriumot – figyelmeztet a WHO.

Újabb magyar állampolgárt sikerült biztonságos helyre juttatni Szudánból – jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt írta: az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve evakuált honfitársunk már Szaúd-Arábiában van. Hozzátette: a még Szudánban tartózkodó magyarok pedig a megbeszélt találkozási pontokon tartózkodnak. Közben az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy biológiai katasztrófa fenyeget Szudánban, mert fegyveresek elfoglaltak egy fertőző baktériumokkal teli laboratóriumot.

Csodával határos módon senki nem vesztette életét abban a kórházban, amit rakétacsapás ért kedden Kartúm egyik elővárosában. A robbanótöltet épp a váróteremben robbant fel. Tizenhárman megsebesültek, de mindenkit helyben el tudtak látni.

Küszöbön áll a katasztrófa egy másik egészségügyi intézetben is. Biológiai válsághelyzetre figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO),

miután a felkelőcsoprtok kezére került egy közegészségügyi laboratórium Kartúmban. A szervezet szerint a létesítmény egy ketyegő baktériumbomba, fertőző betegségek és más biológiai anyagok mintáit őrzi, beláthatatlan következményei lesznek, ha a harcokban megsérül az épület.

A kaotikus állapotokat jól jelzi, hogy háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt rabok is kiszabadultak egy kartúmi börtönből. Ahmad Harunt és társait a Nemzetközi Büntetőbíróság vonta eljárás alá a szudáni polgárháborúban elkövetett bűnök miatt.

Több tucat busz torlódott fel a szudáni-egyiptomi határon. Ezrek próbálják északi irányban elhagyni a polgárháborúba süllyedő országot, a határátlépés azonban rendkívül körülményes, vannak, akik napokig étlen-szomjan várják, hogy beengedjék őket az arab országba.

Ezalatt folytatódik az európaiak kimenekítése: a Vörös-tenger partján francia fregatt dokkol és veszi fedélzetére a nyugat-európai ország állampolgárait. A britek is hajóval mentenek: 1600 külföldi kelt át a tengeren Szaúd-Arábiába. Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy újabb magyar állampolgár van biztonságos helyen. Az ENSZ-szel együttműködve sikerült Szaúd-Arábiába juttatni. A még Szudánban tartózkodó magyarok pedig a megbeszélt találkozási ponton várakoznak.

Fegyverek ropogtak és füstfelhő tornyosult a főváros fölé kedden, néhány órával azután, hogy az Egyesült Államok közbenjárására 78 órás tűzszünetet hirdettek a harcoló felek.

Hamarosan elfogy az ennivalónk. Vízért is csak akkor fogunk kimenni, ha újra életbe lép a fegyverszünet. Egész nap otthon ülünk és várunk. Nincs mit tenni. Nem mehetünk ki, mert időről időre kiújulnak a harcok a környéken. Most is, ahogy beszélünk, három kilométerre innen összecsapások dúlnak” – mondta egy kartúmi férfi.

Bár a fegyvernyugvás a fővárosban hamar kudarcba fulladt, az ország más részein egyelőre betartják a megállapodást.

Április közepén törtek ki a harcok az afrikai országban. Legkevesebb 420-an – köztük több mint 270 civil – életüket vesztették és csaknem négyezren megsebesültek. A kormányerők egy félkatonai szervezettel, az úgynevezett Gyors Támogató Erőkkel harcolnak: az elnöki palota és a katonai támaszpontok mellett a nemzetközi repülőtér és a helyi tévészékház is az összecsapások célpontjává vált. A 47 milliós országot a 2021-es puccs óta katonai diktatúra irányítja, velük szemben lázadt fel a paramilitáris szervezet.

Ez is érdekelheti:  Sajtótájékoztatót tartott a főügyész: így nem törölhető a tartalom

Nincs jele annak, hogy a szemben álló felek hajlandóak lennének a békéről tárgyalni – közölte az ENSZ szudáni különmegbízottja a szervezet Biztonsági Tanácsával. António Guterres ENSZ-főtitkár kijelentette: Szudánt évtizedek óta polgárháborúk sújtják, egy újabb vérontás katasztrofális következményekkel járna.

Szívszorító látni a tíz napja dúló erőszakot. Egy elhúzódó, teljeskörű háború elviselhetetlen lenne

– mondta a főtitkár, majd felszólította a feleket az azonnali fegyvernyugvásra.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője kijelentette: Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági csapata folyamatosan kapcsolatban áll a szembenálló felekkel és minden erejével azon dolgozik, hogy kieszközölje a béketárgyalások mielőbbi megkezdését.

hirado.hu

A kiemelt kép illusztráció: A Bundeswehr egészségügyi járművei a jordániai Al-Azraqban, 2023. április 24-én. A Bundeswehr bejelentette, hogy április 24-ig 20 nemzetből mintegy 400 embert, köztük nőket és gyermekeket menekítettek ki Szudánból (Fotó: EPA/Bundeswehr)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük