Hirdetés

Emberölésre készültek – őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának vezetőit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, “hogy ha ölnek, öljenek szépen” – közölte a főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy “hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete “halál”.

Ezt követően a “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.
A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította “a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek – írták.

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.
A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

Eddig az MTI híre, azonban menjünk egy kicsit tovább. Az alábbi videó 2021. szeptember 16-án került fel a legnagyobb közösségi megosztóra, melyen egy piknik pillanatait örökíti meg, melyen a résztvevők közhírré teszik, hogy kikre mondanak halálos ítéletet és felszólítanak benne a gyilkosságok elkövetésére. Meg kell mondanunk, hogy bármely életellenes cselekedet elkövetésére történő felhívás mindenképpen elítélendő, de komoly életellenes cselekedet, mely büntetendő, márpedig ezen videónak a megtekintése után az erre történő felbujtás megtörtént, pláne úgy, hogy ezt a szándékot nyilvánosságra is hozták.

A videóban jól felismerhetően Posta Imre szerepel, illetve egy Áron nevű ember, aki a Magyarok Felelős Kormánya Legfelsőbb Bíróságának a bírája.  Elhangzanak a halálra ítéltek nevei is.

Posta Imre oldaláról kideríthető, hogy a két ember, akiket szeptember 27-én letartóztattak, P. Imre és valószínűleg K. Áron Dezső lehet.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás