KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Emberölésre készültek – őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának vezetőit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen” – közölte a főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete „halál”.

Ezt követően a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.
A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította „a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek – írták.

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.
A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Eddig az MTI híre, azonban menjünk egy kicsit tovább. Az alábbi videó 2021. szeptember 16-án került fel a legnagyobb közösségi megosztóra, melyen egy piknik pillanatait örökíti meg, melyen a résztvevők közhírré teszik, hogy kikre mondanak halálos ítéletet és felszólítanak benne a gyilkosságok elkövetésére. Meg kell mondanunk, hogy bármely életellenes cselekedet elkövetésére történő felhívás mindenképpen elítélendő, de komoly életellenes cselekedet, mely büntetendő, márpedig ezen videónak a megtekintése után az erre történő felbujtás megtörtént, pláne úgy, hogy ezt a szándékot nyilvánosságra is hozták.

A videóban jól felismerhetően Posta Imre szerepel, illetve egy Áron nevű ember, aki a Magyarok Felelős Kormánya Legfelsőbb Bíróságának a bírája.  Elhangzanak a halálra ítéltek nevei is.

Posta Imre oldaláról kideríthető, hogy a két ember, akiket szeptember 27-én letartóztattak, P. Imre és valószínűleg K. Áron Dezső lehet.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük