Elpattant (P)MVSZ-lufi
Ad notam: Ha már kiálltunk a színpadra,
tegyünk úgy,
mintha valami történnék.
(Ismeretlen szerző)
Patrubány Miklós, miután mintegy másfél évig harcolt azért, hogy az MVSZ-t végleg PMVSZ-szé silányítsa gátlástalan Orbán-ellenes kampányával a tőle telhető legnagyobb esélyt kínálva a nemzetellenes-globalista szivárványkoalíció választási győzelmének, a megsemmisítő kudarc bekövetkeztével nemzetpolitikai lufiüzenettel szándékozott „a legnagyobb mai magyar” (Kincsesné Salca Mária) színpadi jelenlétének látszatát fenntartani maradék hívei előtt. (Megállíthatatlanul – MVSZ-üzenet Orbán Viktor negyedik kétharmados üzenete elé MVSZ Sajtószolgálat 11041/220406)
Tudatja, hogy jobb híján csak az „ellenzéki összefogás” kis hazugság-buborékait ismételgetheti: Orbán diktátor, Márky-Zay alkalmatlan,
- a Fidesz vérprofi (sic!) kampányt vitt,
- a Mi Hazánk frakciója révén megszabadul a „szélsőjobbos kormány” bélyegétől,
majd „összegez”.
Semmi elemzés, csupa kijelentés:
- A választókat a háború győzte meg: „Magyarország népe /…/ zsigereiben hordozza a rómaiak által törvényesített tapasztalatot: háború idején diktátort választott /…/” Patrubány természetesen tudja, hogy állítása nem igaz, hiszen „üzenete” felcímében maga írja, hogy ez már a negyedik kétharmados győzelem. Márpedig a korábbi háromhoz biztosan nem az ukrajnai háború vezetett. Ennyitől, persze, nem jön zavarba: a semmit megtoldja egy a zsigereiből fakadó történelminek szánt blikkfanggal a rómaiakról.
- Az „egyesült ellenzék” miniszterelnök-jelöltje miatt bukott akkorát, mint az ólajtó. Hogy a „mindegy kivel, mindegy hogyan, csak bukjon Orbán” stratégiának és a demokratikus látszatot keltő elnökjelölt-választási taktikának, stb. volt-e ebben szerepe, az nem téma. Inkább vakmerően megkockáztatja, hogy „bárki a koalícióra lépett pártok vezetői közül jobb eredményre juttatta volna az összefogást”. Persze, nem Gyurcsány vagy Jakab Péter nyomán.
- A Fidesz vérprofi kampányát azzal tetézte, hogy „volt bátorsága befagyasztani az üzemanyag árakat”. Hogy ezen kívül volt-e a kormánynak bátorsága egyéb olyan kül- és belpolitikai, nemzet- és társadalompolitikai lépésekre, amelyeket esetleg szintén díjazhatott ez az újabb kétharmados többség, az megint érdektelen.
- Hogy a Mi Hazánkat megalakulásától kezdve bizonyítottan Fidesz-pénzelte pártnak tartotta, azt is csak egy sumák-mód megfogalmazott mondat sejteti.
- Majd mindezt így „összefoglalja”: „Összegezve, a Magyarok Világszövetsége elismeréssel nyugtázza a kormánypártok teljesítményét.”
Végül megfogalmazza a közlemény címében igért üzenetét: „Immár nem odázható el Magyarország történeti alkotmánya jogfolytonosságának helyreállítása.”
Hogy ezt éppen ő nem vehette volna a szájára, azt azok tudják, akik a 2021. áprilisi elnökségi ülésen felléptek a 2020. decemberében megtévesztően keresztülvitt nyíltan Orbán-ellenes Geri-párti határozat megsemmisítéséért, de elért egyszerű többségük az alapszabály szerint nem volt elég igazuk érvényesítéséhez.
Tudvalevő, hogy Geri Tibor mozgalma a 89-es alkotmány alapján akarta megdönteni az általa az alaptörvény legitimitásának tagadása miatt diktatúrának nyilvánított Orbán-rezsimet, s az is köztudott, hogy a választási kampányban épp ez az „érv” lett az ellenzéki pártok egy részének egyik alaptétele. Márpedig a történeti alkotmány alapja, hogy „jogtalanság jogot nem alapít”. Így a 89-es alkotmányra egy történeti alkotmány talaján álló szervezet semmiképp sem hivatkozhat.
A Geri-párti határozat fenntartásával a Patrubány-pszichózis hatása alatt az elnökség éppen a Világkongresszus alaptételének („a történelmi alkotmányon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet”) megkérdőjelezését szavazta meg.
A lufi elpattant.
Consummatum est.
Bottyán Zoltán
Kiemelt képen: Patrubány Miklós – YouTubeNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…