Durva magyarellenes provokáció: Trianon-emlékművet leplezett le a szlovák házelnök
Lopott hármas halmon álló lopott kettős keresztet oltalmazó tolvaj kéz: íme egy szlovák Trianon-emlékmű
Bár a szlovák-magyar kapcsolatok sokak (köztük a külügyi vezetők) szerint történelmi csúcson vannak, azért mindig belefér egy-egy jól elhelyezett övön aluli ütés az utódállamok részéről. S ha ebben személyesen részt vesz a legfőbb közjogi méltóságok egyike-másika, akkor nyugodtan kijelenthetjük: ez az állam hivatalos véleménye és politikája a magyarokkal szemben.
Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke ugyanis nemcsak részt vett, de beszédet is mondott azon az ünnepségen, melyet Komjáton ültek, midőn felavatták a „Trianon – 100+1 év” címet viselő emlékművet. Ezt hazudta:
„Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén létrejött mai nemzetállamok az Európai Unió demokratikus, teljes értékű tagállamai. A trianoni békeszerződés nélkül sosem valósulhatott volna meg közöttük a valódi, egyenjogúságon alapuló együttműködés. Ennek a szerződésnek a tiszteletben tartása hozzájárul a közép-európai térség stabilitásához”.
És ennek köszönhető szerinte, hogy
„a szerződés tiszteletben tartása mellett Közép-Európában száz évig béke volt”.
No ha ez így volt, akkor (Cseh)Szlovákia békeidőben követte és követi el folyamatosan a népirtást az itt élő magyarok ellen, ami talán még a háborús gaztetteknél is ocsmányabb, már ha lehet ilyet mondani. Beneštől Klusig – és Kollárig erről szól a történet.
És persze ne feledkezzünk meg a derék ex-államfőről, Ivan Gašparovičról sem, aki nélkül talán meg sem tartották volna ezt a csodálatos rendezvényt a testvéri együttélés jegyében.
Ami azonban ennél durvább: az eseményen külföldi diplomaták is részt vettek, akik vagy sületlenek, vagy nagyon is jól tudják, miről volt szó.
Bármely eset alkalmatlanná tenné őket posztjukra – egy jobb világban. Ott díszelgett tehát a cseh és a japán nagykövet, több parlamenti képviselő, köztisztviselők, önkormányzati képviselők.
Ami tehát világossá teszi, hogy itt egy hivatalos álláspont megerősítése történt, nagyjából úgy, ahogy az 2007-ben a parlamentben, amikor a kollektív bűnösségünket kimondó Beneš-dekrétumokat bástyázták körül egy parlamenti határozattal.
Csak egyvalaki hiányzott a komjáti magyarellenes provokációról: az Európai Bizottság elnöke, vagy valamelyik – bármelyik – marxista vezető tisztségviselője.
És végül a hányinger rész: lopott ország, lopott címer, legyen hát a Trianon-emlékmű is ehhez méltó:
a Margaréta Horáková keze munkáját dicsérő, gránit talapzaton feszítő bronz emlékmű lopott hármas halmon álló lopott kettős keresztet oltalmazó tolvaj kezet formál meg.
Történelem és jelen bronzba öntve.
Soha ennél találóbb szimbólumot arra, mi is valójában a szlovákiai „magyarságpolitika”…
(Szűcs Dániel/Felvidék.ma)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…