A Nemzet Zászlója az Andrássy Úton - Drábik János gondolatai a rendezvényről

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Nyomozás a német Zöldek társelnökei ellen, hűtlen kezelés gyanúja tárgyában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az, hogy mi, magyar nemzeti konzervatívok nem kedveljük az úgynevezett „ZÖLDEK” et, az egy dolog. Nem kedveljük őket, mert a kívül zöldek belül pirosak, az meg ugye a napnál világosabb, hogy akik itt, Magyarországon nemzetiek is, meg konzervatívok is, azok a pirosat csak a piros-fehér-zöld részeként kedvelik. Különben nem!

Mármost Berlinben a ZÖLDEK nem csupán kormányra kerültek tavaly decemberben, de társelnökeik fontos miniszteri tárcákat is kaptak.

Robert Habeck

Annalena Baerbock külügyminiszter lett, társelnök társa, Robert Habeck pedig a gazdasági és klímavédelmi tárca vezetője. Már most a Der Spiegel nevű magazin beszámolója szerint a berlini ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indított a ZÖLDEK pártvezetése ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt. Nevezettek – állítólag – „koronavírus bónuszokat” osztottak ki maguk között. Mindez – állítólag -, a párt hat elnökségi tagját érinti, köztük a két, név szerint megnevezett minisztert. Az eljárás még 2020 azon időszakára terjed ki, amikor az elnökségi tagok 1500 euro-val jutalmazták magukat, mintegy kárpótlásként a koronavírus okozta nehézségekért, így az otthoni munkavégzésért. A párt belső szabályzata ugyanakkor csak 300 euróig engedélyezi a különleges kifizetéseket a vezetőség tagjainak. A kifizetés ezért egyrészt feszültséget váltott ki a párton belül, másrészt többeket büntető feljelentés megtételére késztetett. Azt, hogy a kifogások jogosak voltak a kifizetések miatt, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a hat elnökségi tag visszafizette az 1500 eurókat. Baerbock külügyér ráadásul igen feledékeny, mert mint tavaly júniusban kiderült, elmulasztotta (elfelejtette?) jelenteni a német parlamentnek, hogy a korábbi években a ZÖLDEK társelnökeként 25 ezer euro kiegészítő juttatást kapott a pártjától.

Mint Bundestag képviselőnek erről ugyanis tájékoztatnia kellett volna a parlamentet…

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Kiemelt képen: Annalena Baerbock / Fotó: Markus Schreiber/Alamy

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Dr. Polgárdy Géza: Választások Németországban

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: