Hirdetés

Dr. Polgárdy Géza: Mégis, hogy gondolják? – Muszlim tulajdonban a világ három leggazdagabb (európai) futball klubja, a muszlim migránsokat meg tartsuk el mi, európai adófizetők!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A közelmúltban, augusztus 27-én került fel a blogomra és máig is ott olvasható ”Újabb adalék: miért Ursula van der Leyden Európa elsőszámú árulója?” című írásom. Ugyan a Nemzeti Internet Figyelő (NIF) is közzétette, mégis emlékeztetni szeretnék legfőbb mondanivalójára.

Megemlítettem ebben, hogy egy katari muszlim olaj milliárdos 25 millió euróért vette meg Lionel Messi argentin labda-rúgó játékjogát, további évi 25 millió euro fizetést ad neki, miközben a tulajdonában álló Paris Saint-Germain FC (PSG) futball klub értéke meghaladja a 700 millió eurót. Ennek kapcsán feltettem a kérdést: hány muszlim, úgynevezett „menekültet” azaz migránst lehetne ebből a gigászi pénzből befogadni és eltartani? Továbbá azt is, hogy miért csak európai futball klubokra költik a gazdag muszlimok olaj milliárdjaikat, és miért nem muszlim hitsorsosaik megsegítésére is, s utóbbiak eltartását miért hagyják egészében ránk, európai nem muszlim adófizetőkre?

Most meg itt a legújabb hír, amit a Magyar Hírlap legfrissebb, október 9-i számában olvasok, a 16. oldalon és így szól.

„Immár tény: az európai (és a világfutball) három leggazdagabb klubja, a Newcastle United, a Manchester City és a Paris Saint -Germain kivétel nélkül arab kézben van.”

Mindezt annak kapcsán írják, hogy a Newcastle Unitedet e hét második felében felvásárolta a szaúdi PIF, amelynek vagyonát tizenötszörösére becsülik annak, amennyivel a Paris Saint-Germaint tulajdonló katari rendelkezik… Azt már én teszem hozzá, egy egyszerű szorzást elvégezve, hogy ha a PSG értéke 700 millió euró, akkor ennek a tizenötszöröse az 10.500 millió euro, ami azért már végképpen nem kis pénz! Tegyük ehhez hozzá, hogy felénk, egyszerű emberek felé az „arab kéz” az annyit tesz, hogy bizony muszlim kezekben van ez a parányinak nem mondható tízmillió ötszázezer eurónyi pénzecske.

Kérdésem pedig mindezek kapcsán hasonló a korábbi írásomban feltettekhez. Azaz, ha a szaúdi PIF, amely csak a most általa felvásárolt brit Newcastle United klub kapcsán megemlítve 10.500 millió eurós vagyonnal rendelkezik, miért nem fordít pár dollárocskát a hazájukból elmenekülő muszlim hitsorsosai megsegítésére? Miért hagyják teljes egészében ránk, egyáltalán nem muszlim európai adófizetőkre, ezen muszlim migránsok (valójában élősdi, munkát nem vállaló paraziták, nyakunkon élősködők) eltartását, befogadását?

Miért?

Ha Ursula von der Leyden, Ylva Johansson, Vera Jouruva és más európai uniós nyilatkozók szerint Európa országainak alapvető kötelessége befogadni ezeket a szír, afgán és más muszlim migránsokat, illetve azok millióit, akkor az olajból hihetetlen mértékben meggazdagodott muszlim országoknak vajon miért nem alapvető kötelessége ugyanez? De ha nem alapvető, akkor miért nem kötelessége ugyanez, valamely más szinten?

Ursula von der Leyden, Ylva Johansson, Vera Jourova és más, a mi, európai adófizetők adóiból agyondotált EU-tisztségviselők miért nem vetik legalább fel ezen, hiper gazdag olajmilliárdos muszlim államok befogadási felelősségét? Miért hallgatnak erről mélyen? Miért kerülik ennek bármikori felvetését is? Miért csak állandóan a mi, európaiak felelősségét hangoztatják a befogadás kapcsán, akiknek egyoldalúan kellene minden segítséget megadni ezeknek az élősdieknek, parazitáknak? Mert, hogy sem dolgozni nem akarnak, sem a befogadó országok nyelvét, szokásait nem akarják átvenni, muszlim vallásukat meg egyenesen rá szeretnék erőszakolni a befogadókra, az elvitathatatlan tény. Miért akarják a felsorolt és a fel most nem sorolt európai uniós nacsalnyikokok olyan tömegben Európa országaira erőltetni az ázsiai és afrikai migránsokat, amelyek aztán visszavonhatatlanul megváltoztatják ezen európai országok etnikai összetételét?

Miért?

Nyugat-Európában mindennapos tapasztalat, hogy ezen Európába özönlők muszlim imaházakat, dzsámikat és minareteket építenek, az itt őshonos vallások egyházi épületeit, templomait pedig lerombolják!

Ugyan, hogy képzelik mindezt?

A szerző nyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.
Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Dr. Polgárdy Géza: Újabb adalék – Miért Ursula van der Leyen Európa elsőszámú árulója?

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás