Czeglédi Andrea: Hol vannak a magyarjaim?
Az utóbbi időben inkább csendben figyelek. Figyelek és tűnődöm. Nem, nem a politikára koncentrálok, hiszen az, amit ma politikának neveznek, messze áll a fajtám elképzeléseitől, gondolkodásmódjától. Figyeltem a kampányt, az embereket, a reakciókat és elkeserítő volt tapasztalnom, ahogyan a véleménynyilvánítás csalfa illúziójától megrészegülten, egymás torkának esnek, elvakultan gyűlölködnek.
Proli agitátorok hergeltek és a nép mindig felült az éppen vele szembe jövő hazugságnak. Nem, nem vagyok hajlandó pártokat említeni, mert a pártokat sem mi találtuk ki és mégis oda jutottunk, hogy az emberek mára képtelenek pártokon kívül és felül gondolkodni. Tudatuk megrekedt egy bizonyos határvonalnál, akárcsak Magyarország Trianonnál és ezen a határon képtelen, de nem is akar senki sem átlépni, gondolkodásával túlszárnyalni azt.
Olyasmi ez, mint a vasárnapi kereszténység. Kényelmes, tetszetős és divatos. Hiszen, sokan vannak, akik minden vasárnap megjelennek a szentmisén és áldoznak – gyónás nélkül –, és istentiszteleten úrvacsorát vesznek – bűnbánat nélkül. Esetleg, a fotelek kényelmes ölelését élvezve kommentelgetnek ájtatosan egy-egy videón közvetített szertartás alatt. Aztán jön a következő videó és vehemensen, trágárul átkozzák a nekik nem tetsző embertársukat.
Mások persze, nyíltan ateisták, esetleg neo-keresztények, akiknek minden csakis a szeretetről és a megbocsájtásról, a másság elfogadásáról, a teljes önfeladásról szól. Csupán a más véleményen lévőt, a más korosztályhoz tartozót, a hitéhez ragaszkodót szidják és szemrebbenés nélkül lincselnének is…
A társadalom egyedei ma egyetlen dologhoz ragaszkodnak igazán és az nem más, mint a saját maguk vélt vagy valós jóléte. Elvégre – jóléti társadalommá váltunk és szinte kivétel nélkül mindenki gyorsan megtanult élni és visszaélni vele. A régi rendnek már az emléke is eltűnt és az erkölcs ismeretlen fogalommá vált. Ha valaki mégis említené, lenézően mosolyognak, akár a falu bolondjára.
Eltűnt az erkölccsel egy időben a kötelességtudat, a közösség iránt érzett felelősség és a hazaszeretet is. Nem a sűrűn hangoztatott üres szólamokra értem, hanem az igazit kérem számon, amiért képesek vagyunk habozás nélkül, bármit feláldozni.
Sajnos, nem jobb a helyzet a megszállt területeken sem, ám, ahogyan a csonkaország valódi problémáit nem látják, ugyanúgy nem látják és nem is akarják látni az idegenek elnyomásában élők bajait sem.
Nem akarnak tudni a tótok által nyomorított Észak-magyarországiak nehéz sorsáról és az erdélyi, partiumi, bánsági erőszakos elrománosításról sem. Pedig, Nagyváradon olyasmi történt, ami legfeljebb csak Afrikában elképzelhető, ahol junták felfegyverzett katonái törnek a keresztényekre, de a ma látottak szerint, ez Romániában is természetes.
Kedden reggel ugyanis, fegyveres csendőrök törtek be a nagyváradi premontrei templomba, a magyarul mondott mise közben, éppen az átváltoztatáskor. Ezalatt, az önkormányzat román tisztviselője és a végrehajtó a kolostor zárt, szent helyének – a klauzúra falát leromboltatva, erőszakos rablóként tört rá hátulról az apátra és a híveire! A megalázás és a meggyalázás csúcspontjaként, egyenként vette leltárba az ott található tárgyakat a végrehajtó. Talán, majd garázsvásárt rendez az önkormányzat és licitálni lehet a miseruhákra, cibóriumra és a monstranciára s az egyéb egyházi tulajdonú tárgyakra. Mert, bezzeg Románia a korlátlan lehetőségek tárháza!
A történtek azonban, a legtöbb embernek nem érte el az ingerküszöbét – tisztelet a kevés kivételnek! Sem a keresztényekét, sem a „magyarokét”, sem az emberi jogokért és az esélyegyenlőségért küzdőkét. Pedig, ma csak egy templom, csak egy „makacs pap”, aki nem hagyja el a templomát és a rá bízott híveket, néhány magyar hívő, akik senkit sem érdekelnek, holnap azonban lehet áldozat egy intézmény, egy iskola, egy színház vagy akár a magánemberek. És nincs segítség, nincs helyi érdekképviselet, mert a magukat magyarnak és kereszténynek vallók valójában mindannyian az idegen hatalom által megfizetett, bármire kapható ócska kápók. Kápók, akik ma még nem hisznek Istenben… Effélék az RMDSZ helyi képviselői, például a korábban gyurcsányista Szabó Ödön, akik véletlenül sem a magyarság érdekképviselői és ilyen Várad jelenlegi, „szépreményű” püspöke, Böcskei László is, aki a segítségkérést válaszra sem méltatja, sőt a püspökség még a telefonokat is kikapcsolja!
A társadalom soraiban pedig, amely mára csupán egy kevert massza, minden zajlik tovább a maga útján. Védik a maguk jogosnak vélt jussát, közben bőszen hangoztatják, hogy ők magyarok. Csupán én kérdem meg halkan – szinte félve a nyilvánvalótól –, hol vannak az én magyarjaim?
#NIF #CzeglediAndrea #Nagyvarad #Premontreiek #Erdely #Magyarsag #Keresztenyseg #Lelkiesmeret
