Bosszú az aranykonvoj miatt: Orbán Viktor szerint Magyar Péter utasítására indítottak eljárást a TEK volt vezetője ellen
Megkezdődött a gátlástalan politikai leszámolás és a nemzeti hősök módszeres üldözése Magyarországon. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdú János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját. Az eljárás valódi oka egyértelmű: bosszút állni azon a hazafias tábornokon, aki a magyar hatóságok élén gátat szabott az Ukrajnából érkező, ellenőrizhetetlen milliárdos feketepénzek áramlásának.
A döbbenetes híre azonnal reagált Orbán Viktor is. A Fidesz elnöke a közösségi oldalán nyomatékosította: elindult a tiszás politikai leszámolás, és Hajdú János ellen közvetlenül Magyar Péter miniszterelnök utasítására indítottak eljárást. A volt kormányfő rávilágított arra a tarthatatlan állapotra, hogy míg a háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és ukrán katonák közreműködésével Magyarországon, addig a magyar hatóságok – élükön a TEK-kel – ennek véget vetettek, és sikeresen elfogtak egy illegális ukrán szállítmányt.
„Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás. A mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el” – mutatott rá a tragikus valóságra Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Hajdú János minden hazáját szerető ember számára példakép, és a nemzeti oldal teljes mellszélességgel kiáll mellette.
Koholt vádakkal az aranykonvojt lebuktatók ellen
Az ügyészség közleménye szerint a TEK egykori parancsnokát hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanújával vádolják. A hivatalos verzió szerint a TEK hivatásos egységei még 2026. március 5-én, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérése alapján csaptak le az M0-ás autóút alacskai pihenőhelyén az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, hatalmas mennyiségű dollárt, eurót és befektetési aranytömböket szállító ukrán „aranykonvojra”.
A valóság ezzel szemben az, hogy egy háborús zónából érkező, ellenőrizhetetlen hátterű fegyveres vagy titkosszolgálati konvoj feltartóztatása során
Hajdú János tábornok személyesen a helyszínről irányította a sikeres akciót, megvédve az országot a külföldi spekulánsoktól és a gyanús pénzmosási kísérletektől.
Kiszolgálják a külföldi érdekeket
A legsötétebb politikai bosszúhadjáratot igazolja az is, hogy míg a magyar határokat védő altábornagyot meghurcolják, addig az illegális milliárdokat mozgató ukrán szállítóknak a hajuk szála sem görbült. Hajdú János természetesen panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és szabadlábon védekezik – hiszen még az ügyészség is kénytelen volt elismerni, hogy semmilyen kényszerintézkedés vagy előzetes letartóztatás nem indokolt az esetében.
Ez az eljárás egyértelmű üzenet a jelenlegi tiszás kormányzat részéről:
aki a magyar nemzeti érdekeket és a biztonságot helyezi előtérbe a globalista és ukrán elvárásokkal szemben, azt politikai koncepciós perekkel fogják térdre kényszeríteni.
Szerző: Kiss Elvira
Kiemelt képen: Hajdu János
#HajdúJános #TEK #Aranykonvoj #MagyarPéter #OrbánViktor #PolitikaiLeszámolás #Ukrajna #Nemzetbiztonság #NIF





















