Bolgár tábornok: Zelenszkij a kapituláción gondolkodik
A Pravda.ru és a 247newsbulletin.com is beszámolt arról, a kijelentésről, amit Dimitar Shivikov bolgár tábornok tett a napokban a Bolgár Közszolgálati Rádióban.
Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke hamarosan bejelenti az ország feladását – mondta Dimitar Sivikov tábornok a Bolgár Nemzeti Rádióban.
A tábornok úgy fogalmazott:
„Közeleg a pillanat, amikor Ukrajna elnöke bejelenti a kapitulációt. Nincs kétségem, hogy ki nyeri meg ezt a konfliktust”
– jelentette ki Shivikov, majd hozzátette, az Orosz Föderáció lesz az.
Dimitar Shivikov egykor a 61. gépesített dandár parancsnoka, Irakban zászlóaljparancsnok, valamint az afganisztáni bolgár kontingens parancsnoka volt. Shivikov is annak a meglátásának adott hangsúlyt, hogy Bulgáriának nem szabad fegyverekkel ellátnia Ukrajnát, mert az csak tovább fokozza az eszkalációt.
Kihangsúlyozta azt is, amit az orosz elnök az orosz hadsereg ukrajnai inváziójának napján kiemelt, hogy Oroszországnak nem Ukrajna megszállása a célja, hanem az ország demilitarizálása és a szélsőséges, nacionalista erőktől való megtisztítása.
A tábornok ugyanakkor emlékeztetett arra a „rendkívül russzofób politikára”, amelyet az ukrán hatóságok 2004, az „első narancsos forradalom” óta folytatnak. Véleménye szerint ezt az irányt „az Atlanti-óceánon túlról” kényszerítették Kijevre.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…