Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra
Belső források szerint az amerikai kormány haragszik Emmanuel Macron francia elnökre, miután kijelentette, hogy az ukrajnai konfliktusban az orosz győzelem megakadályozásához NATO katonai erőre lenne szükség – jelentette a Bloomberg.
Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt közölte a hírügynökséggel, hogy egyesek Washingtonban úgy látják, Macron könnyen konfliktust provokálhat ki Moszkvával. A francia vezető kijelentésének indoklását a szerdai jelentés szerint a szövetségesek zárt ajtók mögött bírálták.
Miután február végén Párizsban egy Kijev párti összejövetelen, Macron úgy fogalmazott, hogy a NATO-tagok „nem zárhatnak ki semmit”, beleértve, hogy katonákat vezényeljenek a Ukrajnába, azt vizionálta, hogy ez egy olyan lehetséges lépés, ami megtörténhet aközeljövőben. Később azzal érvelt, hogy az orosz kormányt bizonytalanságban kell tartani a Kijevnek nyújtott nyugati támogatás mértékét illetően. A NATO belső megbeszélésein egyesek azt állították, hogy ennek éppen az ellenkezőjét érte el – közölték a Bloomberggel.
Számos nyugati vezető nyilvánosan elutasította Macron kijelentését, és igyekezett eloszlatni minden félreértést, eloszlatni amivel a francia elnök a kijelentésével egyfajta felháborodást váltott ki világszerte. Joe Biden amerikai elnök és Olaf Scholz német kancellár is elutasították Macron kijelentését.
A francia vezető lépése nem biztos, hogy okos húzás volt a műveleti biztonság szempontjából, mivel néhány nyugati ország már most is rendelkezik kisebb létszámú katonai egységekkel Ukrajnában – állítják külső források. Jelenlétük azonban nyílt titok. Scholz kijelentette, hogy azért nem hajlandó nagy hatótávolságú Taurus rakétákat Ukrajnába küldeni, mert azok működtetéséhez katonai szeméylzetet is biztosítani kellene. Az Egyesült Királysággal és Franciaországgal ellentétben Németország nem hajlandó személyzetet küldeni, hogy segítsen a fegyverek kezelésében.
Moszkva az ukrajnai konfliktust az Egyesült Államok által vezetett, Oroszországgal vívott proxy-háború részének tekinti. A nyugati nemzetek elismerték, hogy információkat és segítséget nyújtanak az Ukrajnának a katonai műveletek tervezéséhez. Az orosz vezetés elutasította azt a nyugati álláspontot, miszerint Kijev maga dönt az hadműveletek végrehajtásáról. Ukrajna túlságosan függ a külföldi segélyektől ahhoz, hogy önállóan cselekedjen – mondták a Kreml tisztviselői.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Emmanuel Macron és Joe Biden társalognak / Fotó: © Brendan Smialowski / WPA Pool a Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…