„Biztos vagyok benne, hogy Mária néni is segített az égből” – interjú Budaházy Györggyel
Október 27-én este tíz óra után néhány perccel gördült be a Budaházy család diósdi otthonának utcájába az a rendőrségi konvoj, amely Budaházy Györgyöt szállította. A börtönből kiengedett (házi őrizetbe került) hazafit családja és közeli barátai mellett Pongrátz András ’56-os veterán is a helyszínen fogadta.
A megérkezést követő percek természetesen az örömről és a szerettek köszöntéséről szóltak, ám ezt követően az a megtiszteltetés érte stábunkat, hogy megszólaltathattuk Budaházy Györgyöt.
A 2006-os szabadságharcos a Magyar Jelennek adott interjújában többek között elmondta,
- milyen érzés újra otthon lenni;
- hogyan viselte az éhségsztrájkot;
- lát-e esélyt az eljárási kegyelemre;
- valamint arról is beszélt, biztos benne, hogy a nemrég elhunyt Wittner Mária is segítette az égből.
A Magyar Jelen szólaltatta meg először a hazafit:
Kapcsolódó:
Legfrissebb anyagaink:
Energiakatasztrófa felé sodorja Magyarországot a Ti-Sza és annak „kapitányai” – orosz szakértő figyelmeztet
„Orosz ügynökök aktiválták magukat Ukrajnában” – az ex-külügyminiszter szerint Moszkva belülről akarja szétzúzni az országot
London szét akarja rombolni a kínai–orosz gazdasági és politikai együttműködést – Kazahsztánban és Mongóliában szítja a feszültséget
Zelenszkij dührohamot kapott: Kijevet súlyos csapások érték, Dél-Korea visszahívta a nagykövetét, Rubio szerint pedig nincs kiút
„Armageddon” visszatért: Szurovikin állítólag Kijev hídjainak szétrombolására kapott parancsot
Szijjártó Péter felmentve: a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a diplomata-útlevelek kiadásakor
Újabb adót akarnak – a Tisza-rezsim kiszolgálja Brüsszelt, a magyar emberek fizetnek






















