KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az orosz-ukrán háború egy hónapja – fejlemények és következmények 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nagyon nehéz valós képet alkotni az Ukrajnában zajló háborúban történt eseményekről. Miután a mindig nagyon demokratikus EU, demokratikus módon ellehetetlenítette az európai emberek hozzáférését az orosz tartalmakhoz, csupán egyfajta propagandához juthat az érdeklődő.

Igyekszünk kitekinteni az orosz területekre is, és megfelelő angol nyelvű forrásokat találni, valamint technikailag megkerülni azt a „tűzfalat”, amelyet a mindig demokratikus EU számítógépes szakemberei felhúztak az orosz forrásokból érdeklődők elé.

Az alábbi összefoglalóról azonban egyáltalán nem mondható el, hogy bármelyik propagandát is képviselné, hiszen a South Front egy olyan portál, amelyre a világ mind a négy égtájáról érkeznek be hírek, elemzések, valóban kormányfüggetlen, azaz nem fizetett elemzőktől. Az alábbi cikk az elmúlt 30 nap eseményeit elemzi, illetve foglalja össze, egy kicsit más szemmel, mint ahogyan azt az Európai Unió polgárai számára a mainstream média naponta tálalja az ukrán bábkormány alapján.

NIF

Az egy hónapja tartó ukrajnai hadműveletek során az orosz hadsereg átvette az irányítást az ország jelentős részén és láthatóan befejezte a hadművelet első szakaszát. Az orosz légierő és a precíziós irányítású rakéták csapásai pusztító károkat okoztak Ukrajna katonai infrastruktúrájában – írja a South Front.

Ugyanakkor az orosz sikerek megítélése eltérő. Egyes katonai elemzők és szakértők szerint a harcoló felek patthelyzetbe kerültek. Az ukrán propaganda a maga részéről az orosz vereséget trombitálja. Valójában a háború 30 napja alatt az oroszok több ezer négyzetkilométernyi ukrán terület felett vették át az irányítást. Egyetlen AFU (Ukrán Fegyveres Erők) ellentámadás sem hozott sikert. Az Ukrán Fegyveres Erők legharcképesebb egységei teljesen vagy részlegesen be vannak kerítve. Az orosz csapatok a főváros szélén állomásoznak.

Az ellenségeskedés legfontosabb területe március 24-én az ország délkeleti részén fekvő félmilliós tengerparti város, Mariupol volt, ahol az Ukrán Fegyveres Erők bekerített 14. ezredének maradvány csoportjai továbbra is ellenállnak.  Az orosz védelmi minisztérium és a DPR azt jelentette, hogy a város 70 százaléka a szövetséges erők ellenőrzése alatt áll. A városban működő AFU csoportosulás több mint fele megsemmisült.

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

Mariupol arról híres, hogy az AFU szélsőjobboldali náci alakulatának, az Azov-ezrednek állandó bázisa. Az Azov-ezred katonáit többször is elítélték a helyi lakosság elleni bűncselekményekért, köztük kínzásokért, tömeges lövöldözésekért és fosztogatásért. A hírek szerint az Azov-harcosok megkapták az utolsó lehetőséget a fegyverletételre, de március 24-től a várost körbezáró DPR egységei nem ejtenek foglyokat.

Kelet-Ukrajnában az ukrán Donyeck és Luhanszk megyék területein, ahol korábban az önjelölt DPR és LPR köztársaságok létrejöttek, mára szinte az Orosz Föderáció, és a DPR részlegeinek ellenőrzése alatt állnak, akárcsak Luhanszban.

A Donbas régióban a legkeményebb harcok Maryinka, Avdiivka és Peski falvak körzetében zajlanak Donyeck északnyugati részén.

Az LPR fő erői részt vesznek a Szeverodonyeck-Liszichanszk régió bekerítését célzó műveletben. Ezzel egyidejűleg folytatják offenzívájukat Popasnaja, Bahmut és Soledar irányában azzal a céllal, hogy délről és délnyugatról védjék a területet a szeverodonyecki AFU csoportosulástól.

Az orosz egységek Izyum térségében, Szlavjanszk és Kramatorszk irányába nyomulnak előre, hogy lekössék a régióban levő teljes AFU csoportokat. Jelenleg harcok dúlnak Kamenka faluban.Az orosz csapatok támadásának célja ezeken a területeken az, hogy áttörjék az UFA védelmét és legalább 25-30 km mélységbe dél- délkeleti irányba visszaszorítsák őket.

Kijev térségében az orosz csapatok taktikai szintű műveleteket hajtanak végre annak érdekében, hogy kimerítsék az AFU katonai erejét. A Kijevért vívott csatában az ukránok veresége döntő jelentőségű lenne az egész ukrán államra nézve. Ezért az AFU parancsnoksága kénytelen jelentős haderőket ott tartani, ellentámadásokra tenni kísérleteket, amelyek súlyos veszteségeket okoznak részükre.

Hasonló orosz taktikát alkalmaznak Ukrajna délnyugati részén, Mikolajiv és Odessza régiókban. Az orosz szárazföldi erők jelenléte Nikolaev közvetlen közelében nem teszi lehetővé az AFU számára, hogy emberi erőket és eszközöket helyezzen át  a front más fontosabb szektoraiba. Az orosz flotta és a kétéltű csoport jelenléte Odessza partjainak közvetlen közelében, szintén korlátozza az ukrán hadsereg manőverezőképességét mind taktikailag, mind stratégiailag.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv térségében az orosz egységek hasonló taktikát követnek. A város megrohanására irányuló kísérletek nem folynak. Ezzel párhuzamosan folytatódnak az intenzív tüzérségi támadások és légicsapások az AFU bázisaira és a katonai infrastruktúrára.

Naponta több tucat rakétacsapást mérnek Ukrajna katonai infrastruktúrájának kulcsfontosságú objektumaira.

Az Ukrajnában jelenleg folyó harcok minden eddigi európai konfliktust felülmúl a II. világháború óta. A harcoló felek sikereit és a bekövetkezendő konfliktusok időbeni helyzetét nehéz felmérni, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az idő az oroszoknak dolgozik

Ukrajna gazdasága jelenleg nem működik, nagy területeken lényegében megszűnt a mezőgazdasági termelés. Az EU és a NATO-országok lépései pedig csak tovább súlyosbítják a jelenleg is fennálló energia- és élelmiszerválságot.

Ezzel szemben az orosz gazdaságnak van biztonsági tartaléka, az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók már eddig is energiaforrás- és élelmiszertöbbletet eredményeztek az orosz piacon. A rubel dollárral szembeni árfolyamának egy hónap alatti több mint 20 százalékos zuhanása ellenére a benzin ára nem emelkedett, az alapvető élelmiszerek ára a rövid, de nagy keresleti időszak után visszatért a háború előtti szintre.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük