Az EU-csúcs résztvevői támogatták Oroszország befagyasztott vagyonának Ukrajna részére történő átadását
Az EU-csúcs állam- és kormányfői támogatták azt a korábban meghirdetett kezdeményezést, miszerint az Orosz Föderáció tulajdonát képző, de a Nyugat által befagyasztott (lefoglalt, ellopott) vagyont Ukrajna megsegítésére fordítsák.
Ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatot is közzétettek, melyben ez áll:
„Az Európai Tanács támogatja a tanulmányozását annak a lehetőségét – amennyiben az megfelel az európai és nemzetközi jognak -, hogy a befagyasztott orosz eszközöket, vagyonokat Ukrajna újjáépítésének finanszírozására használják fel” – áll a csúcstalálkozó első napja utáni nyilatkozatban.
A csúcs résztvevői emellett az Európai Bizottság azon javaslatának mielőbbi megfontolását szorgalmazták, amely szerint az uniós szankciórendszer megsértését bűncselekménynek kell tekinteni.
Legfrissebb anyagaink:
Így készül Svédország az Oroszország elleni háborújára – nagyon kemény…
Hatalmas csapás érte Kijevet: porig égett a drónarzenál és a Nova Poshta logisztikai bázisa
Ha a nyugat orosz hajókat foglal le, Oroszország pontosan ugyanígy fog felelni
Gazdák lázadása – amiről az európai sajtó hallgat
„Undorító banda!” – A Tisza-szavazók is fellázadtak Baka András ellen, miközben Sulyok Tamás törvénytelen eltávolításának sebei még be sem gyógyultak
Rövidebb tűzijáték, DJ-buli a Kossuth téren – így „ünnepli” a Tisza-kormány az államalapítást
Hazudott a Ti-Sza Párt Dunaújvárosban is – Újabb leleplező olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe






















