KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Erdélyi Autonóm Szövetség közleménye a Böjte Csaba ügyről és annak körülményeiről

Ma, június 4-én mindenki a trianoni döntésen kesereg és dühöng. Talán azért, mert a múlt eseményeit mindig könnyebb hibáztatni, mint a jelen árulásait. Mi, erdélyi magyarok azonban, naponta átéljük ezt a megaláztatást, fájdalommal teli dühöt és az értetlenséget.

Minket, ugyanis folyamatosan használnak és kihasználnak. Kihasznál bennünket a román, a magyar politika és az egyházak is.

A legújabb gyalázat a Böjte ügy, annak minden részletével. A politika és a sajtó úgy tálalja ugyanis, mintha Böjte egész Erdélyt képviselné. Ez pedig, nem így van és ez ellen tiltakozásunknak adunk nyomatékosan hangot! Erdélyben már hosszú évekkel ezelőtt kialakítottak egy hálózatot, amely pénznyelő automataként, amolyan, félkarú rablóként működik. Remekül funkcionál a milliárdokat hozó megtévesztés, hiszen a résztvevők, politikusok, üzletemberek, egyházvezetők, jogászok és más svindlerek, mesterien összedolgoznak ebben a hálózatban. Az emberek, különösen az anyaországiak pedig, egy mesében ringatózva tapsolnak a milliárdos csaláshoz.

Milliárdok folynak be különböző csatornákon Erdélybe, de ennek az itteniek nyomát sem látják. Most, hogy ez nyilvánosságra került, a liberálisok csatamezejévé vált Erdély is. Lejáratják az erdélyi embereket, az egyházakat, a kereszténységet. Mindennek Böjte Csaba, a magyar kormány, az RMDSZ és a sajtó jobboldalinak mondott része adott táptalajt, akik állítólag mind a mi érdekeinket védik.

Most a baloldali sajtó tényeket közöl. Az igazságot! Ebbe csomagolja aljasul a magyar-, és keresztényellenességet. Veszélyes, halálos elegy. Nem hagyható szó nélkül az erdélyi ferencesek és a korrupt egyházfők bűnössége sem, akik Isten helyett a buja földi örömök és a pénz felé fordultak.

Számos jelzés, figyelmeztetés történt az évek során, amit egyszerűen lesöpörtek az asztalról. Sokan tudtak Böjte és a hálózat ügyeiről, de cinkosan hallgattak. Voltak jó, nemzeti érzésű emberek, akik szóltak, levelek tömegét írták, de a hangjukat elnémították. Felvásárolták az erdélyi, jobboldali, magyar sajtót, majd teljesen megsemmisítették azt, monopolhelyzetet teremtve ezáltal, a baloldali médiának. Minket elhallgattattak, mintha nem is léteznénk.

Ezeknek az „anyaországi” vállalkozóknak, állami svindlereknek és árulóknak sikerült az, ami annak idején Ceauşescunak és a Securitate-nak nem. Leszámoltak az erdélyi magyarság nagy részével, egyszer s mindenkorra. Mert, ami itt zajlik, azok után a fiaink vagy elkeseredve hagyják el a szülőföldet, vagy inkább beolvadnak, minthogy a mai „nemzetmentőkkel” közös gyékényen áruljanak. Hasonló árulást követett el az erdélyi egyház is ellenünk, hiszen, amíg a kommunista érában sok pap és szerzetes az életét áldozta a magyarságért és a hitért, addig a mostaniak lehajoltak a Budapestről eléjük vetett harminc ezüstért. Krisztust és a vértanú elődöket tagadják meg most – pénzért. A magyar templomokban román nyelvű miséket, istentiszteleteket vezettek be. A ferencesek nemsokára Bukaresthez tartoznak majd, ezért cserébe a bukaresti, román elöljáró és a Vatikán is sunyin hallgatnak a Böjte-ügyben, hiszen ahol ekkora anyagi és politikai érdekek rejtőznek, ott a gyerekek és a jövő nem számítanak. Mert, afelől senkinek ne legyenek kétségei, hogy a szennyesről, amit most a liberális sajtó tereget, ne tudtak volna jóval korábban. Erről mindenki tudott!

Ez is érdekelheti:  Kézigránátot dobtak Nyugat-Ukrajnában egy katonai toborzóirodára

A sokmilliárdos beruházások, az anyagi haszon reménye a politikusoknak is remek terepet biztosított, a hatalmukkal való visszaélésre és remek anyagi hátteret biztosított a gazemberkedésre. Az itteniek (szándékosan nem írjuk, hogy a mieink) bármikor megfizethetőek, magyarságuk megfelelő összegért bárkinek eladó. Az anyaországiak (ahogyan mostanában divatos szóval illetik őket) kincsesbányának tekintik Erdélyt, amit csak ki kell bányászni. Utalják a milliárdokat, jótevőként feltüntetve magukat, aztán élvezik a megtérült befektetés áldásos hasznát, no, meg a visszacsepegtetett összegeket. Mindezt, persze, ránk fogják, azt mondják, értünk van. Várják érte a tapsot, az elismerést. Ezek nem magyar és nem keresztény genetikával rendelkező üzletemberek. A rendszert a Magyarországra kitelepült erdélyiek, politikusokká alacsonyodott székelyek szervezik, hiszen ők ismerik az erdélyi lehetőségeket, és azt, hogy kiket és hogyan lehet megvesztegetni a hivatalok és a hivatalosságok közül.

Az Erdélyi Autonóm Szövetség tiltakozik az ellen, hogy az Amerikai Népszava összemossa a székelységet a székelység legaljával, akik pénzért bármire képesek saját nemzetük és nemzettársaik ellen. Tiltakozunk az ellen, hogy szintén ez az amerikai lap, valamint az Átlátszó Erdély igyekszik a Böjte üggyel bemocskolni Márton Áron erdélyi katolikus egyházát, néhány erkölcstelen, homoszexuális és pénzimádó főpap és szerzetes elítélendő magatartása miatt.
Az Erdélyi Autonóm Szövetség tiltakozik továbbá amiatt, hogy a Magyarországról Erdélybe áramló „támogatások”, amelyek a magyar adófizetők pénzéből származnak, egy szűk érdekcsoport érdekeit szolgálják. E pénzek átadását felelős minisztériumok vezetőire, így Kásler Miklósra vagy éppen Csák Jánosra bízzák, de Semjén Zsolt is 95 millió forinttal támogatja a Böjte-féle maffiahálózatot.

Az Erdélyi Autonóm Szövetség követeli, hogy az elmúlt tíz évben, Magyarországról Erdélybe adott minden támogatásról és beruházásról adjanak ki elszámolást, tételesen közöljék azon összegeket, amelyeket a nevezett minisztériumok vezetői és a miniszterelnökség adott át meg nem nevezett vagy megnevezett, de elszámolásra nem kötelezett erdélyi szervezeteknek, személyeknek!

Ez is érdekelheti:  Donald Trump közleményt adott ki az ellene irányuló támadásról

Ami jelenleg Böjte Csaba alapítványánál történt és napvilágra került, az tűrhetetlen mind erkölcsileg, mind gazdaságilag, mind nemzetpolitikai szempontból, mert egészen világos, hogy egy gazdasági érdekkör saját pecsenyéjét sütögeti az erdélyi gyermekekre, műemlékekre hivatkozva. Ennek a folyamatnak pedig, véget kell vetni, mert mindez az erdélyi magyarság és székelység teljes erkölcsi zülléséhez, elvándorláshoz és beolvadáshoz vezet, ugyanis hazugságon és bűnözésen alapul!

Az ilyen jellegű visszaélések, a bűncselekmények ilyen mértékű támogatása, még nemzeti színekbe burkolva is visszataszító, mert bomlaszt, ellenségeskedést generál székely és székely között, partiumi és erdélyi között. Jobb volna, ha az „anyaországi” segítők messze elkerülnék az ősi székely földet, mert nincs szükségünk mások haszna érdekében aljas megosztókra, jellemtelen és hazug, pénzimádó politikusokra, akik még a pedofíliát is megengedhetőnek tartják és tartatják híveikkel, ha azt Böjte pénzmosodáiban követik el.

  

Kelt, 2023. június 4-én, Nagyszebenben és Kézdivásárhelyen

az Erdélyi Autonóm Szövetség
elnöksége
mp.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Az Erdélyi Autonóm Szövetség közleménye a Böjte Csaba ügyről és annak körülményeiről

  1. Eddig miért nem hallottunk erről az ” Az Erdélyi Autonóm Szövetség-ről ? ” A cikket természetes személy nevével miért nem látják el. Eddig ez egy földalatti mozgalom volt ? Érdemben eddig mivel foglalkoztak ? Kik vannak benne a szövetségben ? Mit takar a nevük , mert abból semmire nem lehet következtetni ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük