KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megkezdte a Donald Trump választásból való kizárásával kapcsolatos ügy tárgyalását

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csütörtökön meghallgatta a jogi érveket Donald Trump volt elnöknek a választásokból való kizárásáról – Colorado államban – hozott bírósági döntés ügyében.

Az ügy Donald Trump fellebbezése nyomán került az Egyesült Államok legmagasabb jogi fóruma elé, és tétje, hogy a bírói tanács fenntartja-e Colorado állam legfelsőbb bíróságának döntését, amellyel az amerikai alkotmányra hivatkozva tavaly decemberben eltiltották a volt elnököt attól, hogy indulhasson választáson.

Colorado állam bírái szerint megállapítható, hogy Donald Trump az államrend megdöntésére irányuló lázadásban volt részes. Arra hivatkoztak, hogy az amerikai alkotmány 14. kiegészítésének 3. szakasza kimondja: az alkotmányra esküt tett, korábban közhivatalt viselő személyek, akik lázadásban érintettek, többször nem viselhetnek ilyen hivatalt. A XIX. századból származó cikkely ugyanakkor nem nevesíti az elnököt mint ilyen intézkedés alanyát.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság előtt Donald Trump ügyvédje, Jonathan Mitchell úgy fogalmazott, hogy nem értenek egyet a kiinduló megállapítással sem, miszerint a 2021. január 6-i események kimerítenék az államrend megdöntésére irányuló lázadás kategóriáját. A további érvek között szerepelt, hogy Donald Trump ellen egyetlen bíróságon sem zajlik lázadásban való részesség címén eljárás, és ilyen vádemelés sem született, vagyis nem állapítható meg ilyen ügyben érintettsége.

Colorado állam nevében Jason Murray azt fejtette ki, hogy a Legfelsőbb Bíróságra tartozó ügyről van szó, amelynek világos határozatot kell hoznia, ellenkező esetben “alkotmányos válságot” kockáztat. A jogász gyors döntést sürgetett az ügyben.

A meghallgatáson elhangzottak és az összefoglalók alapján a Legfelsőbb Bíróság tagjai politikai irányultságtól függetlenül, szkeptikusnak mutatkoztak Colorado állam döntését illetően. John Roberts vezető bíró arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bírói tanácsa úgy döntene, hogy a volt elnök kizárható a választásokból, akkor annak “súlyos következményei” lehetnek a “másik oldalról” meginduló, választási kizárásra irányuló, demokraták elleni eljárások formájában.

Ez is érdekelheti:  Szerb miniszterelnök-helyettes: Merényletet készítenek elő Orbán Viktor ellen

Donald Trump a bírósági meghallgatás után Floridában tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen eljáráson kell keresztülmennie, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy bízik a Legfelsőbb Bíróságban, és ráhagyja, hogy meghozza a döntést az ügyben.

Megjegyezte, hogy megtagadni tőle az indulást a választáson “kemény” lenne, figyelembe véve a közvélemény-kutatások számait is.

A Donald Trump választási indulásáról szóló ügyben napokon, vagy néhány héten belül döntés születhet – derül ki a csütörtöki bírósági meghallgatás után megjelent nyilatkozatokból.

Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly decemberi döntést.

 

Kiemelt képen: Donald Trump / Fotó: AFP/Getty Images North America/Michael M. Santiago

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük