Washington felmondta hazánkkal az adóegyezményt
Élesedett januárban az amerikai–magyar adóegyezmény másfél éve bejelentett felmondása.
Érdekesség, hogy az Egyesült Államok a szövetségesével ellentétben Oroszországgal nem szüntette meg a hasonló egyezményét, sőt vele továbbra is aktív üzleti kapcsolatban van. Az Amerikai Egyesült Államok még 2022 júliusában jelentette be, hogy felmondja a kádári Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezményt.
Bár az amerikai–magyar adóegyezmény rendelkezései a múlt év végéig még alkalmazhatók voltak, az adóegyezmény hiánya az idei évtől már komoly, adóforintokban mérhető hatással lesz az érintett magánszemélyek és a társaságok tevékenységére.
A kettős adóztatást elkerülő egyezmények fő célja az, hogy megakadályozzák a jövedelmek kétszeres terhelését különböző országok által. Amennyiben két ország viszonylatában nincs ilyen egyezmény, akkor kizárólag az országok belső jogszabályai határozzák meg, hogy bizonyos jövedelmekre mekkora adót vetnek ki, továbbá a külföldön megfizetett adót figyelembe veszik-e az adókötelezettség megállapítása során, és ha igen, mekkora mértékben.
Az Egyesült Államok az Európai Unión kívüli legnagyobb befektető Magyarországon, részesedése a teljes befektetési állományból megközelíti a kilenc százalékot. A kétoldalú áruforgalom 2022-ben 7,1-ről 8,3 milliárd dollárra, azaz 16 százalékkal nőtt, ezzel pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, mondta el Varga Mihály az Amerikai–Magyar Üzleti Tanács tavaly októberi ülése után.
Bár az egyezmény felmondásának bejelentése óta is sok minden történt Washington és Budapest között, ez akkor is barátságtalan lépés, melynek következményei messzire vezetnek. Az őszi adócsomag részeként a magyar jogalkotás is reagált erre a sok szempontból előnytelen helyzetre.
Az USA az orosz–ukrán háború 2022. februári kirobbanása után sem mondta fel vagy szüneteltette az Egyesült Államok és Oroszország között 1992-ben, George Bush és Borisz Jelcin által megkötött adóügyi szerződést. Azt az amerikai félnek eszébe sem jutott felmondani, végül Putyin függesztette fel 2023 augusztusában, írta meg a Consultant.ru.
De nemcsak hogy nem szüntette meg, hanem azóta is vígan üzletel az USA az általa (proxy)háborúban álló Oroszországgal.
Oroszország és az USA soha nem volt jelentős kereskedelmi partner, így az import szankcionálása csak egy nagyon kis szelete a megtorló stratégiának, de mint látjuk, csak szavakban létezik.
A szankciók ellenére az Egyesült Államok még mindig több száz millió dollár értékben importál havonta árucikkeket Oroszországból.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…