KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az amerikai baloldal segíti Bajnaiék adatgyűjtő cégeit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Datad.at észt ágának az igazgatója az a Laura Quinn, aki korábban Joe Biden tanácsadója, valamint Al Gore egykori demokrata alelnök kabinetfőnök-helyettese is volt – számol be az Index.

Bajnai Gordon és Ficsor Ádám cégcsoportja, amelynek legfontosabb alkalmazottai mind a progresszív demokraták közül kerültek ki, ezer szállal kötődik az amerikai Demokrata Párt balszárnyához – számol be az Index a cikksorozata legújabb írásában. A DatAdat tevékenységét nemigen hirdetik, a kliensek egymásnak ajánlják a vállalatot. A datadatos cégháló észt fiókcégei nemcsak azért érdekesek, mert  a balti államban könnyen meg lehet kerülni a GDPR betartását, és szabadon felhasználni a választóktól – akár illegálisan – begyűjtött adatokat is. Az így szerzett adatokkal akár az áprilisi választások eredménye is befolyásolható lehet, ami már a hazai szabályozás megszegését jelentené.

Soros György egymillió dolláros adománya jelentette a kezdőtőkét

Az egyik észtországi cégnek, a Datapraxis OÜ-nek Szigetvári Viktor, Bajnai korábbi kabinetfőnöke mellett amerikai vezetői is vannak. A vállalat igazgatója az a Mark Steitz, aki korábban úgynevezett targetálási rendszert tervezett Bill Clinton demokrata elnök 1992-es kampányához. A Datad.at észt ágának az igazgatója pedig az a Laura Quinn, aki korábban Joe Biden vezető kommunikációs és gazdaságpolitikai tanácsadója, valamint Al Gore egykori demokrata alelnök kabinetfőnök-helyettese is volt. Emellett pedig vezetői pozíciót töltött be a Demokrata Párt több elnöki kampányában is.

Steitz és Quinn közös érdekeltsége a Catalist LLC., ami egy 2006-ban a progresszív választási kampányok segítésére alapított amerikai cég. A Catalist elindításához Soros György egymillió dolláros adománya jelentette a kezdőtőkét, de a szintén az üzletemberhez köthető Tides Alapítvány is támogatta a vállalatot. Ez utóbbi szervezetről az amerikai adóhatóság kiderítette, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa és más alapítványok elosztóként használták, hogy a Tides saját nevén továbbítsa adományaikat az általuk preferált civil szervezeteknek. Mindezen felül, az amerikai Demokrata Pártot támogató Democracy Alliance is jelentős forrásokat biztosított a Catalist LLC-nek,

ami a demokraták kampányainak egyik fő segítője Amerikában.

Benjy Cook, a DatAdat technológiai vezérigazgatója is Demokrata Párt balszárnyához köthető. A 2020-as választáson támogatta a Demokraták Külföldön kampányát, hogy elősegítse az izraeli–amerikai állampolgárok szavazását a választáson, és személyesen kiállt Bernie Sanders jelöltsége mellett is. Cook jelentős szerepet vállalt a jobboldali miniszterelnök, Benjámín Netanjáhú leváltását célzó kampányban is, és máig szaktanácsadója a baloldali Meretz pártnak Izraelben.

Ez is érdekelheti:  Fricz Tamás: Nem állunk meg Schwechatnál
Gansperger: Több mint barátság

A Datad.at vezető tanácsadója pedig Avi Rabin Havt, amerikai kampánystratéga, aki a 2020-as választás előtt Bernie Sanders helyettes kampánymenedzsere volt, de korábban olyan prominens demokraták kampányán is dolgozott, mint Al Gore vagy John Kerry. A DatAdatnál nem is titkolják, hogy

az amerikai baloldalhoz kötődnek, és a demokraták érdekeit képviselik.

A felvázolt amerikai kapcsolati háló érdekes megvilágításba helyezi mindazt, ami Gansperger Gyula, a Városháza-botrány egyik kulcsfigurája, Bajnai Gordon volt üzlettársa szájából elhangzott, akiről az egykori miniszterelnök egyébként azt mondta, hogy „régi harcostársak”, és „több van köztük, mint barátság”.

Vadhajtások

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük