Átrendeződő világgazdaság
Az oroszellenes nyugati szankciók hatására átrendeződnek a világgazdasági kapcsolatok, ugrásszerűen fejlődik az ázsiai kereskedelem, és visszafejlődik a nyugat-európai országok versenyképes termelése szempontjából nélkülözhetetlen orosz kapcsolat – értékelte a Magyar Békekör tudósítója kedden a végbemenő folyamatokat.
Oroszország 2023-ban ázsiai országokkal bonyolította le külkereskedelmi forgalmának 60 százalékát, pedig egy-két évvel ezelőtt az arány még csak 30 százalékos volt. Kiugró benne Kína részesedése. Novemberig bezárólag a 200 milliárd dollárt is meghaladta a két ország kereskedelmi forgalma. A kínai-orosz kereskedelem annak dacára is növekszik, hogy a világgazdaság – többek között a szankciók miatt – nehéz időszakon megy keresztül. Gyors ütemben bővül az orosz energiahordozók Kínába szállítása, a kereskedelmen kívül megnyílt a tőkeberuházás lehetősége is egymás piacán. Jelenleg 79 közös beruházási tervet kiviteleznek 170 milliárd dollár értékben.
Különleges elszámolási rendszert hoztak létre, nemzeti valutákban bonyolítják le az árucsere 90 százalékát. A dollár kikapcsolása az elszámolási rendszerből gyöngíti az amerikai valutát, és vonzóvá teszi az együttműködést a két ázsiai nagyhatalommal olyan országok számára is, amelyek a dollár fogságában képtelenek jelentősebb nemzetgazdasági növekedésre. Ennek tulajdonítható, hogy a kínai-orosz tengelyre épülő BRICS iránt egyre növekszik az érdeklődés, a január 1-én 11 tagúra bővülő együttműködési társuláshoz további húsz ország szeretne csatlakozni.
Hozzátartozik a képhez, hogy a BRICS – perspektivikusan – közös valutát tervez létrehozni.
Az oroszellenes szankciók érdekessége, hogy miközben az Európai Unió egymás után gyártja az orosz gazdaság remélt térdre kényszerítését célzó szankciócsomagokat, igyekszik kivételt tenni a tilalmak alól saját érdekében. Az EU nem csak az Ukrajnán keresztül vezető Szudzsa gázvezetéken kap napi 40-42 millió köbméter gázt Oroszországtól, hanem egyik tagállama, Spanyolország az orosz cseppfolyós gáz (LNG) legfőbb nyugat-európai értékesítőjévé is vált. Az idén novemberig 38,8 százalékkal több orosz LNG-t importált, mint tavaly, ezzel az orosz gáz képezte a spanyol összes gázbehozatal 18,1 százalékát.
A legfrissebb brüsszeli előrejelzés szerint az EU bruttó nemzeti terméke (GDP) 0,6 százalékkal, ezen belül a német 0,4 százalékkal növekszik az idén.
Az orosz GDP növekedés várhatóan eléri a 3 százalékot, Kínáé pedig 5,4 százalékosnak ígérkezik.
Peking, 2023. december 19. kedd (MB)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…