A Nemzetegyesítők posztumusz tiszteletbeli tagjukká fogadták a néhai erdélyi cigányvezetőt
A néhai erdélyi cigányvezető, hazánkba menekült a román hatóságok bosszúja elől, s védelmet kért az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kapcsán.
![](https://i.postimg.cc/1zv48zMH/Vajda-Gyorgy-felv-tele-1990-marc.jpg)
Ő vezette a hidegvölgyi cigányokat, akik a magyarok megmentésére siettek. Ő volt aki azt kiabálta: Ne féljetek magyarok megjöttek a cigányok! Akik becsületesen nekiestek a leitatott, vérszomjas román tömegnek. Hosszú rendőrségi kínzások után Magyarországon kért politikai menedékjogot, ám 1992. január elején a menekültügyi hivatal közölte vele, hogy kérelmét elutasították, 15 napon belül el kell hagynia Magyarországot. Azonban újabb kérelmével és újabb dokumentumokat beadva az eljárás folytatódott.
Május elején megkapta a menekültstátust, ami azonban nem járt támogatással. Így 1993-ban útlevelet váltott és Franciaországba emigrált, s ott próbált menekültstátust szerezni, de kiutasították. Visszatért Magyarországra, ahol már a reptéren várta a rendőrség.
Közölték vele, hogy 30 napon belül el kell hagynia az országot. Magyarországon csak bujkálva tudott dolgozni, s így egy rendőri igazoltatás során értesült, hogy már egy éve megkapta a menedékjogot.
Az1990-es évek végétől a Roma Sajtóközpontnál tevékenykedett, de szegényen, hajléktalanul halt meg 2009-ben.
A Nemzetegyesítő Mozgalom arra kérte a miniszterelnököt, hasson oda, hogy az egyetem diákszállóját Szegeden, nevezzék át a hazaáruló, majd bolsevik kém Károlyi Mihályról a magyarokat megsegítő becsületes cigány: Puczi Béla nevére! Legalább jelképesen tegyük jóvá a hibát, amit elkövettünk egy igazi, bátor és cselekvő, cigány-hungarussal szemben! – írták a Nemzetegyesítők.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…