A mi mozink: A Nándorfehérvári Diadal – Képesek leszünk rá?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!
„Nem beszélek sokat: nem szavak teszik vitézzé az embert. A csatasorban ismerszik meg, ki mit ér.”
(Hunyadi János)

A mai napon – nagyon dicséretesen! – sokan fognak megemlékezni az 564 évvel előbbi nándorfehérvári győzelemről, én ezt egy rendhagyó, régebbi írásommal teszem.

A rövid, de szívből fakadó irományom a „vajon képesek leszünk rá?”, kérdéskört járja körül, hitem szerint egyfajta szerény, de reményteljes utat és jövőt mutatva. Igen a jövőt és a múltat, amelyre óriási szükség van!

Az ifjúságnak magyar hősi példaképek kellenek a „tizenöt perces” celebek ellenében, nemzeti nevelés, keresztény kulturális értékek és a nemzeti jelképek ismerete a tudatosan rosszul értelmezett modern liberalizmus helyett!

*

…szemem előtt a képzeletbeli mozi kimerevített kameraképe, ahogyan Hunyadi János széles pallossal, Szilágyi Mihály hosszú lándzsával, míg Kapisztrán barát az egyik kezében feszülettel, a másikban karddal vezeti rohamra csekély számmal bíró vitézeit.

Egyetlen pillanatra minden szempár Hunyadi Jánosra tekint, mind a török, mind a magyar oldalon. Kísérteties és fontos pillanata ez a vár védelmének, avagy elveszejtésének…

Kihasználva ezt a katartisztikus pillanatot, magam is széjjelnézek a képzeletbeli, zsúfolásig megtelt moziteremben:

A több ezer széksoros mozi utolsó sorában ülök, míg az elsőkben a magyar miniszterelnök, a köztársasági elnök, a Magyar Tudományos Akadémia teljes vezetősége, az országgyűlési képviselők sokásága mellett, világi és egyházi vezetők foglalnak helyet.

A további díszhelyeken a külföldi országok delegáció, külön kiemelve a vatikáni küldöttséget. Hirtelenjében négy európai államfőt fedezek fel a hatalmas arénában, de az Európai Unió vezetőségéből is számosan vannak itt, a Hunyadi János: A kereszténység védőbástyája c. magyar film ünnepélyes bemutatóján…

Visszafojtott lélegzettel figyelek a félhomályban, körülöttem kucorgó, csillogószemű gyermekek.

Ők a jövő.

Magyarok, határon innen és határon túl; kiváló tanulók mindannyian. Jutalmuk ez az életre szóló élményt adó premierelőadás volt.

A tekintetek a vásznon – szinte kézzelfogható az izgalom -, ahogyan a filmben Szilágyi a hatalmas túlerőben lévő törökökre néz, majd Hunyaditól ordítva kérdezi:

-Képesek leszünk rá? Képesek leszünk rá, János?!

A fővezér Kapisztránra néz, aki bólintva keresztet vet:

-Ha ember képes megcselekedni, akkor mi megcselekedjük. Nem magunkért, hanem Magyarországért és Európáért. Isten velünk van, a kereszténység zászlaja a kezünkben. Mi kellene ennél több, Mihály?

A kamera Hunyadi János arcára közelít, akinek az arcán elsuhan egy félmosoly, mielőtt kiadja a parancsot:

-Előre magyarok, előre harcban társaim, előre békében barátaim! Mi együtt mindenre képesek vagyunk! Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!

Ez az a jelenet, amikor mindent elsöpör a lelkesedés, felállva őrjöng a publikum. A miniszterelnök őszinte elismeréssel gratulál az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének, miközben a taps egyetlen másodpercre sem hagy alább…

A függöny legördült, a film véget ért. Szinte fáj a csend. Egyedül maradtam a nézőtéren és a képzeletbeli mozimban.

…két csöppnyi gyermek ébreszti meg mély révülésemet, akik az egyikőjük elhagyott filmplakátjáért tértek vissza. Kipirult arccal, lázas izgalommal és nagy vágyakozással keresik az elveszített papírt, miközben – olyan gyermek-módra – egymással pörölnek Engem meglátva talán kicsit meg is ijedhettek, de én szeretettel fordultam feléjük:

-Segíthetek nektek, gyerekek?

Némi bizonytalansággal szólal meg a nagyobbik legényke:

-Igen, az öcsém elveszítette az ajándékba kapott film plakátját!

Megsimogattam az ízes beszédű legény kobakját és eléjük térdeltem.

-Honnan jöttetek fiúk? – kérdeztem őket, bízva abban, hogy megnyerem őket egy felnőtt – gyerek beszélgetéshez.

-Romániából! – vágja rá a kisebbik, de a nagyobbik letorkolja:

-Erdélyből valók vagyunk, az öcsém rosszul mondta!

Elmosolyodom. Szívemig ér ez a kevély és dicséretes öntudat a 10 év körüli fiúcskától, miközben az öccse egyre ismételgeti:

-Erdély, Erdély, Erdély! És még van két testvérünk és apukánk és anyukánk is!

-Nagyszerű ez gyerekek, és tudjátok, hogy most otthonról hazajöttetek?

Jó volt nézni ezt a két pirospozsgás lurkót, ahogyan összenézve felcsillant a szemük:

-Persze! Nagyapa is úgy tanította, hogy magyarok vagyunk a székelységünkben az életünk utolsó percéig is!

Szíven ütött a mondata, sok felnőtt sincs közöttünk, aki ilyen bölcsen fogalmazná meg a hitvallását.

Felbátorodva nézett bele a szemembe a gyerek:

-A bácsi egyébként mit csinál itt egyedül?

Olyan direkt volt a kérdése, hogy hirtelenjében csak ennyit tudtam neki válaszolni:

– Tudod, én vagyok itt a takarító és a jegyszedő! Tisztaságot próbálok teremteni az emberek fejében, miközben elveszem a jegyeket, és amikor visszaadom, akkor hazaszeretetet és nemzettudatot próbálok adni vele.

Lehajtotta a buksiját és mély, őszinte egyenességgel a szemembe nézett:

-Huh, az nagy munka! Az anyukám is pénztáros és mindig mondja, hogy nagyon oda kell figyelnie a boltban, hogy se ne többet, se ne kevesebbet ne adjon vissza a vevőknek.

-Hát, én meg olyan jegyszedő vagyok, aki mindig és mindenkinek többet szeretne visszaadni! – mondtam, miközben belsőzsebemből a bemutatott film, nekem szánt sorszámozott plakátját és a féltucat, részemre félretett VIP-jegyet nyomtam a markába:

-Hozd el Erdélyből az édesapádat, anyukádat és a testvéreid a filmre! Tessék ez a névjegykártyám, apukád ezáltal keressen!

A legény kibetűzve az írást a kártyán, majd kicsit elcsodálkozott:

-Ide az van írva, hogy a bácsi igazgató!

-Elírták, fiú! Egyszer majd kijavítják.

Ahogyan kezet nyújtottam – amolyan „felnőttesen”- olyan keményen szorították meg mindketten a kezem. Hosszan néztem utánuk az aréna nézőtermének hosszú folyosóján, mikor a két legény a főbejárat előtt még megfordult és a kisebbik felém kiáltotta:

Erdély nem Románia!

…integetve, csak magamnak suttogom:

-Igen, képesek lehetünk rá…

Igen, képesek leszünk rá!

Zetényi-Csukás Ferenc

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A lengyeleknek nem kell a külföldi tulajdonú média

Orbán: Magyarország és Lengyelország megvédte nemzeti büszkeségét

„Ne legyél túl magyar?!” – KÉRDÉSEK HELYETT

Close