A legendás Alföldi-brigád
Vannak hősök, akiket elfelejt az utókor, akikről méltatlanul megfeledkezünk. A hősök mégsem neheztelnek, kicsit sem haragszanak. A Hadak útjáról figyelnek reánk, hogy a jelenben, mi hogyan óvjuk a hazát. Csendesen, szeretettel suttogják egymásnak: A dicsőség nem a miénk, az egyedül Istené. A feladat és a tett, mára a dicső és gyönyörű utódainké!
A LEGENDÁS ALFÖLDI-BRIGÁD -Akiknek a történetét kevesek tudják-
Az izsáki református templom kertjében emlékmű áll, rajta felírat: Lajtabánság.
Hátoldalán szerény 9 fős névsor, azoké az izsáki és környékbeli fiatal srácoké, akik fegyvert fogtak a Rongyos Gárdában, annak is az Alföldi-Brigádként elhíresült szabadcsapatában.
Az a „hírös” Alföldi Brigád, amely mindössze 123 bátor fiúból állt, de Ágfalvánál 1921. augusztus végén, mégis ők állították meg az osztrákok jelentős túlerőben lévő vérgőzös hadát.
Az időben csak három hetet visszalépve, az izsáki korcsmában kilenc ifjú dugta össze a fejét, s egyként hallgattak egy vágottszemű. barna legényt:
-Fiúk! Holnap Kecskemétre indulunk és beállunk a „rongyosok” közé! Mindőtök a mátkájával varrasson a sapkájára nemzetiszínű kokárdát még az este! Reggel 4 órakor mind itt legyen a vén diófa alatt, aki férfi közületek! A haza testéből egyetlen harapást sem engedünk, az Alföldi Brigád harcba száll! Megvédjük a hazát!
Hajnalban egytől-egyig ott voltak a srácok a megbeszélt helyen, sapkájukon mindnek gyönyörű magyar kokárda volt, szívükben erős indulat honolt.
Kilenc bátor fiú, kilenc fiatal élet. S mindezt miért is meséltem?
Azért, mert az élükön a vágottszemű, barna legény ment. Akinek az emléke sokat jelent nekem…
Isten vele, Isten veled, Isten velem!
Zetényi-Csukás Ferenc
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)