A király meztelen, Borkai és Szájer elbújhat! – A jobboldal kihozta a fényre az egész csaló baloldali milliárdos bandát!
Ez talán az elmúlt 30 év (leszámítva 2006-ot) legnagyobb, legdurvább botránya.
Borkai Zsolt és Szájer József magánügye, magánélete ehhez képest semmi. Az nem érinti az embereket, nem érint 10 millió magyart, valamint a kormánypártokon belül mindkét botránynak következménye lett.
A Városháza-gate azonban teljes Budapestet, sőt Magyarországot is érinti!
Úgy néz ki, a jelek arra utalnak, hogy ezek ott a baloldalon lopnak, bizony lopnak! Sokat! Százmilliókat, mit százmilliókat, súlyos milliárdokat! Lopnak, és hazudnak.
Visszaosztanak. Úgy tűnik jutalékokat kapnak illegális ingatlankereskedésekért. És kik vannak a háttérben? A legnagyobb baloldali milliárdosok. Ebből az egyik Bajnai Gordon. A libás. A Hajdú bét ügye miatt tucatnyi gazda lett öngyilkos, mert tönkre lettek téve. És Bajnai megint ott van a háttérben. Újra. És lopnak, vagy lopni akarnak. De amíg a háttérben a főpolgármester töketlenkedik, feltehetően, vélhetően ő és helyettesei is tudnak arról, hogy közben Bajnaiék lopnak! Nem kicsit, nagyon! Nagyon lopnak!
A király meztelen!
Elég volt a bíróságok, a nyomozó hatóságok politikai félrenézéseiből!
Nyomozást akarunk látni! Eredményt akarunk látni! És azt, hogy a bírósági tárgyalások után ítélet születik, és végre gazember politikusok kerülnek börtönbe!
KÖVETKEZMÉNYEKKEL TELI ORSZÁGBAN SZERETNÉNK ÉLNI!
Kapcsolódó:
Újabb Anonymus videó: A fővárosi politikusok mindenről tudtak… – a szálak nagyon magasra érnek 📺
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…