KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kínai állami média a mielőbbi kapcsolatfelvételt sürgeti Bidennel

Míg a Trump-adminisztráció továbbra is szembeszáll Kínával,  kínai „szakértők” arra buzdítják Bident, hogy mihamarabb kezdje meg a kapcsolatok szorosabbra fűzését Kínával – írja a The Post Millennial című kanadai lap.

Hétfőn a szövetségi kormány kereskedelmi minisztériuma 58 olyan kínai vállalat nevét hozta nyilvánosságra, melyeket az amerikai kormány jelentősen korlátoz a legfejlettebb amerikai technológiák megvásárlásában. A kormányzat ezt még megfejelte azzal, hogy jelentős vízumkorlátozást jelentettek be olyan kínai tisztviselőkre, akiket az Egyesült Államok másként gondolkodókkal, vallási és etnikai kisebbségekkel szembeni elnyomással vádol.

Wang Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője sürgette az Egyesült Államokat, hogy fejezze be a hátrányos megkülönböztetést a kínai cégekkel szemben.

 


 

Jin Canrong, a Kínai Renmin Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának dékánja a The Global Times éves fórumán december 5-én azt állította, hogy a kínai hatóságok már elkezdték helyrehozni a kínai-amerikai kapcsolatokat, és „minden lehetőséget megragadnak, hogy kapcsolatba lépjenek Biden csapatával.”

Lü Xiang, a pekingi Kínai Társadalomtudományi Akadémia tudományos munkatársa arra kérte Biden-t, hogy vázoljon fel Kínának egy világos tervet, amely az együttműködés és az egészséges verseny feltételeit biztosítja a két kormány között.

A The Post Millennial nyomán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

https://internetfigyelo.com/a-valasztasok-napja-ota-folyamatosan-cenzurazza-trump-bejegyzeseit-a-twitter-es-a-facebook/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Rogán Antal szavai most váltak igazán kínossá Kálmán Olga számára

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!