A HÍR: A magyar kormány felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat Věra Jourovával
Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a minap felháborítóan nyilatkozott hazánkról egy, a Der Spiegelnek adott interjúban. Nem csupán hazugságokat hordott össze a magyarországi médiahelyzetről, de sértő módon nyilatkozott a magyar emberekről, a kormányfőről és a társadalmi helyzetről is. Eddig a hír.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2020/09/Jurova.jpg)
Azt már megszokhattuk, hogy hazánkat illiberális demokráciának nevezik a szélsőséges liberálisok, de beteg demokráciának nevezni az országot, a magyarságról pedig azt állítani, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló politikai döntést hozzanak, ez finoman szólva is gonoszság, sőt ezen túlmegyek, mert nyílt támadás egy egész ország és nemzet ellen.
Úgy tűnik, mára a szélliberális politikusok – mivel folyamatos és jelentős nemzeti ellenállásba ütköznek -, türelmüket vesztve egyre szélsőségesebb kijelentésekre képesek ragadtatni magukat. Akik Magyarországon a kádárista érában éltek és viselték annak a rendszernek a nyomását, nagyon is jól ismerik ezt a fajta mentalitást. Európa nyugati fele márpedig abba az irányba tart, ami nekünk korábban a kádárizmust és a szigorú egypárti véleménydiktatúrát is jelentette. És itt ne feledkezzünk meg egy nagyon fontos történelmi és politikai tényről. Nevesül, a kádár rendszer hatalmasai véren átgázolva és kötélen csimpaszkodva jutottak hatalomhoz, idegen érdekeket szolgálva, annak segédletével. Ne legyenek kétségeink, ha Magyarországon egy ilyen szélliberális rendszer kerül hatalomra és ennek a hatalomnak az Európai Unió törvényhozói teljes támogatást nyújtanak, akkor az a hatalom minden eszközzel azon lesz, hogy az ellene legcsekélyebben megnyilvánulókat is, bármilyen eszközzel eltüntesse a közéletből, majd a következő lépésben sorra kerülnek mindazok, akik közéleti szerepvállalás nélkül, csupán egyéni véleménynyilvánításuknak adnak hangot. Igen, itt az átlagemberre, a hétköznapok „melósára” gondolok.
Nos, Věra Jourová a hazánkban ténykedő és nemzetünk ellen folyamatosan acsarkodó, gyűlölködő, Magyarországot minden áron újra politikai, gazdasági és ideológiai függőségbe taszítani akaró erőknek üzent ebben az interjúban. A magyarországi nemzetellenes erők pedig most örülnek és dörzsölik a tenyerüket – bizonyára. Mindenesetre Gyurcsány megerősítést kapott ahhoz, hogy újra és újra megtehesse szélsőséges kirohanásait parlamenti felszólalásaiban és közösségi hálós megnyilvánulásaiban, amelyek persze annyira, de annyira demokratikusak – mint tudjuk.
Nem maradt el nagyon helyesen a politikai válasz a kormányfő részéről, aki levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent a magyar álláspontról és arról hogy az Európai Bizottság alelnökével felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatot.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2020/09/Orban-Viktor-levele.jpg)
A miniszterelnök levelében többek között ezt írta:
A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.
Az eset kapcsán Varga Judit igazságügyi miniszter is lemondásra szólította fel Věra Jourovát.
Ne legyenek kétségeink, nem fog lemondani ez a nő. Egy kérdést azonban tegyünk fel magunknak. Valóban ennyire félretájékozott Věra Jourová? Nem, nem az. Gonosz. Egy olyan hatalom megvásárolt képviselője, amelynek célja a nemzetállamok megsemmisítése és egy összeurópai nemzettelen katyvasz megteremtése. Ezen mesterkednek.
Közben pedig az Európai Unió egyre inkább közelít már nem csupán az ideológiai, hanem a földrajzi szakadáshoz is.
Szépe Áron
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…