A harmadik világháború már elkezdődött…
A fenti idézet alapján komoly kockázatot vállal az, aki a permanens pandémia korszakában az emberiség jövőjét kutatja!
Ezért, előzetesen szeretném kijelenteni, ez az értekezés nem a hatósági intézkedések, vagy a COVID-19 világjárvány felszámolására tett kísérletek kritikája, hanem egy jövőkutató tudományosan megalapozott értekezése.
Az emberiség a negyedik ipari forradalom küszöbén áll, és valaki már kinyitotta Pandóra szelencéjét anélkül, hogy végig gondolta volna, ez mivel járhat! Ezzel a vírusokkal, és baktériumokkal vívott harmadik világháború kezdetét vette! A földi élet a napenergiának köszönhető, de ma már az ember is képes beavatkozni ebbe a 3.5 milliárd éve kialakult biofizikai folyamatba anélkül, hogy bárki kutatta volna mindez mivel járhat.
Minden ipari forradalom egy világháborúval zárult, és csak ez után kezdődhetett valami egészen más. A negyedik ipari forradalom hajnalán, szembe kell néznünk azzal a brutális ténnyel, hogy előbb még átkel vészelnünk a harmadik világháborút. De ezt nem az emberiség politikai, gazdasági, pénzügyi konfliktusai robbantották ki, mint a korábbi hármat, hanem a nanotudományok felelőtlen ipari alkalmazása. Ma már a természetet elszennyezték a nanoműanyagok. A kockázatbecslésen túl, nem történnek kutatások, ezért halvány fogalmunk sincs arról milyen jövőbeni katasztrófák elé nézünk.
A szolar.energy csak a növényi organizmusok, és a mikroműanyagok kölcsönhatásait vizsgálja, de mihamarabb fel kellene állítani egy flóra/fauna kutatócsoportot, mert megítélésem szerint a harmadik világháborúban az emberiség vesztésre áll, és csak nemzetközi összefogással nyerhető meg a gyilkos vírusokkal, és baktériumokkal vívott küzdelem.
A szolar.energy egy magánkutatási projekt, a Duna vízi élővilágának kutatására épített napelemmel, és szélturbinával hajtott elektromos csónakmotorral hajtott vízi bázisról vizsgálja az élő szerves organizmusok környezetterhelés okozta változásait. Jelenleg a parton van, mert a csónak úszóteste, fenéksérülések miatt felújításra szorul. Ezért a 2021-re tervezett kutatások átmenetileg a vízminta kísérletekre korlátozódnak.
A projekt tulajdonos önzetlen környezetbarát támogatók jelentkezését várja, a szolar.energy@gmail.com címen.
Novák PéterNemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ezek is érdekelhetik:
Vírusháború 2.0 – A COVID-19 egy biológiai stratégiai csapásmérő fegyver
https://internetfigyelo.com/a-globalizmus-agoniaja-2015-2025/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…