Párbeszéd az állatok védelmében
Magyarország Kormánya online párbeszédet indított az állatok védelmében. Aki szereti az állatokat, mindenképpen vegyen részt az online felmérésben és mondja el véleményét többek között:
- az állatkínzással kapcsolatos büntetésekről,
- a pirotechnikai szabályokról,
- a felelős állattartásról,
- az állatvédő szervezetek támogatásáról.
Egy olyan fontos kérdérkörről van szó, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert az eddigieknél jóval kiemeltebben kell kezelni az állatvédelem kérdéskörét. Ezen belül jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a felelős állattartásra, különösen a házikedvencek védelmének érdekében.
Nagyon sokan tapasztalták, hogy házi kedvencük micsoda félelmet él át bizonyos jeles napokon, amikor engedélyezett a pirotechnikai eszközök használata. Ilyenkor nem csupán arról van szó, hogy kutyák, macskák megriadva menekülnek a hang- és fényhatások elől, aminek következménye rengeteg otthonától több kilométerre elfutott és eltévedt, zavart állat, de ezek az állatok riadalmukban akár komoly baleseteket is képesek okozni, ha forgalmas területre vetődnek.
Az emberi hozzáállás és bánásmód egy másik, szintén kiemelt kérdése az állatvédelemnek. Igenis az állatoknak is kell, hogy jogaik legyenek, az állatkínzókat pedig az eddigi rendkívül kicsiny büntetési tételek helyett, nagyon szigorú börtön és pénzbüntetés együttes alkalmazásával kell színkcionálni, amelynek legalsó határa minimum 5 év letöltendő börtön (ebben az esetben a felfüggesztés nem lehetséges) és egymillió forint pénzbüntetés együttes alkalmazása, mert ssak szigorú büntetéssel lehet elejét venni az állatkínzásnak.
Önnek mi a véleménye? Kérjük ossza meg hozzászólásban!
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…