A Facebook letiltotta az egyik lengyel ellenzéki tömörülés fiókját, a varsói kormányfői hivatal tiltakozik

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

“Mélységes egyet nem értését” fejezte ki a varsói kormányfői hivatal annak kapcsán, hogy a Facebook közösségi portál szerdán letiltotta a Konföderáció nevű lengyel ellenzéki tömörülés fiókját.

A közösségi hírportál azzal indokolta a szélsőjobboldali és neoliberális kispártokból álló, a lengyel parlamentben képviselt Konföderáció fiókjának eltávolítását, hogy szerinte a tömörülés megsértette a Facebook gyűlöletbeszédről szóló szabályait, valamint dezinformációt terjesztett a Covid-19 és a védőoltások témájában.

A lengyel kormányfői hivatal honlapján közzétett nyilatkozat szerint a Facebook lépése korlátozza a Lengyelországban törvényesen működő tömörülés működési lehetőségeit a világhálón.

A kormány és a politikai pártok képviselői közötti nézeteltérések “a közvitában kapnak hangot, és a demokratikus folyamat során a választók értékelik őket” – olvasható a nyilatkozatban. Azt, hogy a nemzetközi internetes portálok eltávolíthatják a közösségi médiából a parlamenti tömörülések honlapjait, a dokumentumban az alapvető állampolgári szabadságokat sértőnek és elfogadhatatlannak nevezik.

Előzetes cenzúrának minősíti a hivatal nyilatkozata, hogy a Konföderáció teljes fiókját tiltották le, amiért “a tudományos ismereteknek ellentmondó információkat közölt”. A tömörülés egyébként rendszeresen bírálja a kormány járványügyi politikáját.

A kormányfői hivatal dokumentumában rámutatnak továbbá: a Facebook monopolstátussal rendelkezik, ezért a céget “különös ellenőrzésnek kellene alávetni a pozíciójával történő esetleges visszaélés szempontjából”.

A kormány állásfoglalását Janusz Cieszynski államtitkár, a kiberbiztonságért felelős kormánymegbízott fogja továbbítani a Facebook tulajdonosának, Varsó az ő gyors reakciójára, a letiltott fiók visszaállítására számít – közölték.

A Konföderáció nevében korábban Krzysztof Bosak képviselő a lengyel demokráciába történt beavatkozásnak nevezte a Facebook lépését. Kilátásba helyezte a cég beperlését, valamint a szólásszabadság védelméről szóló törvénytervezet benyújtását.

Az internetes közösségi fiókok letiltását megnehezítő törvénytervezetet tavaly év elején már bemutatta az egyik kisebbik kormánykoalíciós párt, a Szolidáris Lengyelország, a projekt jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll.

MTI

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás