„A birodalmi szimbólumot meg kell semmisíteni” – az ukránok most a vereckei emlékművet bontanák le
Szerintük az emlékmű egy birodalmi védjegy.
A Vereckei-hágón, Lviv és Kárpátalja határán áll a honfoglalás tiszteletére emelt emlékmű – így nevezik a magyarok „új hazájuk” megszerzését a Kárpátokon túli Pannon-síkon – olvasható a bomok ukrán portálon. A portálon arról elmélkednek hosszasan, hogy a magyar emlékmű birodalmi szimbólum, amit le kellene bontani.
A magyar emlékmű felállítására irányuló kezdeményezés mindkét alkalommal ellenállásba ütközött az ukrán hazafiak részéről, akiket meglepett, sőt felháborított a szomszédos ország azon törekvése, hogy
jelenlegi határain kívül ilyen birodalmi „védjegyet” létesítsen
– fogalmaznak a cikkben.
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







