Mayer Gábor: Barackmag
Nem hinném, hogy lennének ma is gyerekek, akik valami gang, lépcsőház, udvar vagy kert szegletében, esetleg járdán sárgabarackmag csemegét törnének maguknak. Pedig, mint mindenből, a barackmag töréséből és evéséből is sokat lehet tanulni.
Elsőként azt, hogy a sok ezer sárgabarackfajtából vannak olyanok, miknek magja ehetetlenül keserű. A keserű íz épp olyan, mint a fekete pöttyökkel sárga, zöld, piros színekben pompázva rikító mérgező bőrű béka színe: figyelmeztet a veszélyre. Ha valami ostoba gyíkféle mégis bekapja az ilyen békát, megkezdődik a béka bőrének halálos mérge és a gyíkféle emésztőnedveinek versenyfutása, melyből majd mindig a békabőr kerül ki győztesként, s a méregtől döglött gyíkféle tátott száján kisétáló béka folytatja útját.
A keserű barackmag is figyelmeztet: ne egyél meg, mert sok cián van bennem! S mint tudjuk, a cián gyorsan ható idegméreg. A barackmagot kemény cipősarokkal törtük valami szilárd helyen, s olyankor általában széttrancsírozódott a belseje, az utca porából szedtük össze a még ehető méretű darabokat. Ebből is lehetett tanulni: úgy odataposni, hogy a csonthéj repedjen csak, a belseje maradjon épen. Nem lehetetlen! Gondoljunk arra, hogy több tonnát nyomó préssel ügyes mester úgy csukja be a zsebórát, mintha kézzel csattintaná rá fedelét. Gyakran tégladarabon törtük a magot – a második háború és 56 után darab tégla bőven volt mindenütt – s egy másikkal, mint ökölkővel roppantottuk a héjat. Ha nagyot ütöttünk szétkenődött, ha fogás nélkül, elugrott, ha fogtuk, gyakran körmünk, körömágyunk, ujjbegyünk bánta. A téglák között szétcsapott magot ettük a téglák ropogós porával. Ugyan mit taníthatott szurtos kölyköknek ez a magozás? Csupán a cián törvényét, mint a rikító bőrű béka színei a magáét? Azt, hogy minden mag máshogy kemény? Valamivel többet. Különbséget tenni a dolgok között, s átlátni az elsődlegesség mögötti lényegig. Megismerni a háromszögletű piros nyakravaló jelentésének, a KISZ-nek, Pártnak ciánját. Így is mentek az Ifjúgárdába, mert az ottani foglalkozások alatt együtt zenélhettek lányok és fiúk, s nem volt tiltott a cigizés sem. Ez mind maga volt a lenyelt béka mérge.
Túléltük, majd 89 – 90-ben fordultunk egyet, s ma azzal áprehendálunk, hogy nem viselkedhet úgy az Unió, mint tette a szocialista tábor vezető ereje. Minő hibás különbség tétel, hiszen tudható, hogy a kettő ugyanaz. Daragíje tovarisi – kuss, különben lövünk! – s bele is lőttek a közepébe. Békésen állókba, már menekülő nők, gyerekek hátába, saját parlamentjük épületébe. A „történelmi” fordulat utáni rikító színek s a keserű íz mutatják: vigyázzatok, halálos! A mérget ugyanazok adták akkor is, mikor a tovariscsi világ rapid munkájára volt szükség, és ma is, amikor kötelességszegési, jogállamisági, szabadságjogi őrületekkel lassabban ölőnek bizonyuló, de ugyanannyira halálos mérgekkel bíbelődnek – bízván benne, hogy az ő mérgük gyorsabban hat, mint azt a mi emésztőrendszerünk és immunrendszerünk hatástalanítani tudná.
Tanulván gyerekkori barackmagjainktól, az elvtársiasan mosolygós bikacsökök után a pártatlan, semleges és minden tekintetben fedhetetlen uniós korbácsütésekből – kerülnünk kell a rikító színekben halált hozó keserű tartalmakat.
Mementó 2006 emlékmű
