Hirdetés

Szlovákia is lezár két hétre

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ahogyan azt már korábban jeleztük a Čaputová vészkiáltása – Szlovákia is teljes zárlatra készül című cikkben, a szlovák kormány szerdai ülésén határozott. Ezek szerint November 25-től, csütörtöktől két hétig tartó lockdown lép érvénybe Szlovákiában. Ezt Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter jelentette be – írja az ujszo.com

A döntés értelmében az éttermek, valamint a nem létszükségletű boltok bezárnak. „Mindannyian azt szeretnénk, ha a helyzet addigra (a két hétig tartó lezárást követően – a szerk. megj.) javulna. Tíz nap után a döntést újraértékeljük” – mondta Sulík, de azt is hozzátett, ezt követően az SaS szorgalmazni fogja, hogy az oltottak előnyöket élvezhessenek az oltatlanokkal szemben.

A kijárási tilalom naponta 1:00 és 5:00 között nem lesz érvényben. Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter elmondása szerint a kormány több kivételt is elfogadott – tájékoztat az ujszo.com.

A tilalom nem vonatkozik a védőoltás felvétele, illetve az iskolalátogatás céljából történő kijárásra sem. A gyerekek kísérővel is mehetnek iskolába. A természetjárás csak a járáson belül lesz megengedett. Engedélyezett lesz a kutya- és macskasétáltatás is, ez esetben a lakhelyünktől legfeljebb 500 méterre távolodhatunk el. A kijárási tilalom nem vonatkozik az orvoslátogatásra, a temetésekre, az esküvőkre és a keresztelőkre sem. Közeli hozzátartozó gondozása céljából is elhagyhatjuk az otthonunkat.

Ján Mikas országos tiszti főorvos szerint a jelenlegi járványhelyzet a legrosszabb a pandémia kezdete óta. Meglátása szerint az elfogadott intézkedések gyors és látható eredményeket hoznak majd.

Forrás: ujszo.com

Kapcsolódó:

Čaputová vészkiáltása – Szlovákia is teljes zárlatra készül

Kérjük, támogassa egy kávé árával a NIF működését!
A DONATE gombra klikkelve egyszerűen megteheti.

Nagyon köszönjük!



 

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás