Hajnal Miklós megint ferdített a közösségi oldalán
Megint trükközött a Momentum XII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje, amikor a közösségi oldalán lévő posztjához régi fotót mellékelt a János-kórházról, ugyanis a romos épületrészt, amit illusztrációnak használt, már régen felújították. Ezzel a momentumos politikus megtévesztette a hegyvidéki embereket – írja Nagy Orsolya, a Magyar Nemzetben.
– Sajnos Hajnal Miklós megint nem mondott igazat, pedig tudhatná, hogy előbb-utóbb lebukik. Ahogy a nem létező diplomájával is lebukott, úgy most is, amikor a Szent János kórházról tett közzé hamis információkat
– írta reagálásában Fonti Krisztina, Hegyvidék alpolgármestere.
– Hajnal Miklós – igaz, csak átmeneti jelleggel – tagja volt Hegyvidék képviselő-testületének. De a velünk töltött igen rövid idő alatt is észrevehette volna azt, hogy a Hegyvidéken még kampányidőszakban is illik igazat mondani – reagált Fonti.
A teljes cikk a Magyar Nemzetben, ITT olvasható
Kapcsolódó:
2017 márciusában előre jeleztük! – Egy momentummal támasztja fel holtából önmagát az SZDSZ
Legfrissebb anyagaink:
Belesétált Toroczkai Magyar Péter csapdájába
Történelmi ferdítéssel a nem közterületen álló Horthy szobor eltávolításáért
Trianon napján Budapest üzent Nagyváradnak – ezres tömeg állt ki Fejes Rudolf Anzelm apátért
Hazaáruló! – Skandálta a tömeg a migrációellenes tüntetőket hergelő Magyar Péternek
Meszlényi Róbert Imre: A süketálmú társadalmunk
Utolsó felkiáltás! – Ma 17 órától békés menet indul a Kodály köröndről a brüsszeli migrációs paktum ellen
Győri Enikő lerántotta a leplet: brutális brüsszeli megszorításokat, a rezsicsökkentés és az extraprofitadók eltörlését vállalta Magyar Péter






















