Mayer Gábor: Azok az igazi mocskos, populista Cselvetők

Minden mozdulásuk ártalmas, kifejezetten káros, aljasan demagóg. S ha már oly igen nagy előszeretettel nyomják a populizmus vádját fegyverként mindazok homlokához, akik valamiképp normális emberi életet segítenének érvényre jutni és élnének is benne – hát, bizony: populista.

Az az igazi mocskos populista, amely kitermelte magából a „pénz se lesz, mert mindenki és egyformán részesedik, mindenki annyit vehet a közösből, amennyire szüksége van” bolsevik felhődumáját, 1994-re a visszatérő háromforintos kenyér ígéretét, 2002-től a segélyezési rendszert és a bocsánatos (mi több, ösztönzött) megélhetési bűnözés Kuncze belügyminiszteri fogalmát.

Ez az aljas populizmus valóban veszélyes, mert elterel az egyéni erőfeszítéstől a majd én adok neked mocsara felé, melyben elvesztik a dolgok az értéküket, mert ami csak úgy van, amit nem valami erőfeszítéssel lehet elérni lépcsőzetes felfelé haladással fejlődve – az nem ösztönöz belső rendezettségű épülésre, hanem viharos gyorsasággal üresít ki. A segélyre szoktatás elveszi a munkavégzési képességet, kiszolgáltatottá tesz, mint ketrecekben tartott állatok eledele (életben maradása) függ gondozóiktól.

Mivel készülnek mérgezni most a csücsöriszájú populisták? Egyikük szimpla hülyeségét dobta be, hogy az állam fizessen minden oltakozónak 100.000 forintot. Kiszámítható, az ideális, nyolc és félmilliós létszámú oltottsági állapotban milyen költségvetési vonzata lenne egy ilyen intézkedésnek. Erre még rá lehet legyinteni: blőd, mint minden megnyilvánulása. A valóban és átvitt értelemben is húsosabbak ravasz átkarolással támadnak: emeljük meg a minimálbért 150.000 forintra, és tegyük jövedelemadó-mentessé! Ez már komolyabb, igazán gonosz kelepce. És ugyanezt egyszer már megvalósították, tehát nem tévedésből gügyögik az első pillanatban jól hangzó szellemi mérget, pontosan tudják, miről beszélnek. Ugyanakkor a sem pénzügyi, sem gazdasági, sem költségvetési megfontolások szerint ide nem illeszthető többszintű jövedelemadóztatást követelő tüskéikkel is kellemetlenkednek. Ezekkel egyszeriben szétvernék a gondosan építgetett költségvetési rendszerünket. A szépen világosodó gazdaságunkat löknék vissza a nehezen otthagyott fekete életbe, ahol mindenkit minimálbérre jelentenének be, tehát senki nem fizetne jövedelemadót és egyéb járadékokat, megint nem képződnének nyugdíjalapok, s újabb hullámban dühönghetnének a nyugdíjas korba lépők, hogy egy élet munkájával sem teremtettek maguknak nyugodt öregkort. A nyugdíjak körül ma fel-fellángoló vitákban nagyrészt a 2002 és 2010 közötti idők gazemberségei okán háborognak, de megint csőbe húznák a népet, újra nem lenne miből fizetni a mostani nyugdíjasokat, kimerülne az egészségügy, az oktatás, rendfenntartás, hadsereg, közlekedés kasszája, és csődbe csúsznának az önkormányzatok. A népek kézbe kapnák valós fizetésüket, és a minimálbérekből havonta 25.000 forinttal többet sörözhetnének el. És ezek beszélnek rendszer szintű korrupcióról!

Ennek a kelepcének párja a munkanélküli alapjövedelem lufija, a népmesék sült galambja. Fel se kellene kelnünk ágyunkból, s repül a szánkba, Mátyás király lustája sem élt jobban. Milyen szellemi-lelki lebomláshoz vezet ez az út – nem taglalom, hiszen az ember alapvető létszükséglete, emberi minőségének feltétele az értelmes, jól végzett munka, de léphetünk hátrébb is: képzeljünk el egy cinkepárt, minek nem kellene etetni kikeltett fiókáit. Mit csinálnak akkor a cinkék? Ibizára mennek?

Ehhez az alapjövedelem maszlaghoz is csak néha, és halkan teszik hozzá, hogy az is kapná, aki nem, és az is, aki dolgozna mellette. Azt viszont soha, hogy a bűvös munkanélküli alapjövedelem bevezetésével megszűnnének a közös kockázatviselések. Mindenki maga gazdálkodhatná ki a rákgyógyításhoz szükséges milliókat, eltört lábának gyógyítási, és a most szükséges oltások árát. Öregkorban abból élnénk, amit előtakarékoskodtunk magunknak, mely előtakarékoskodás (van rá bőven itthoni és külföldi példa) egyéni kezelésben sokkal könnyebben füstölhet el a befektetési dzsungelekben. A helyközi és városi közlekedésünket is magunknak kellene intézni, gyerekeink iskoláztatását tokkal-vonóval fizetni, színházjegyeket a valódi árukon válthatnánk. Ebben a sunyi, átkaroló fojtásban Dobrevék sokak Magyarországa visszacsúszna a fuldokló gyarmatok kilátástalan világába.

Mayer Gábor: Ismét ég az alexandriai könyvtár – kórkép-körkép

Miért jönnek elő mindig, és unos-untalan hasonló ötletekkel? Mert a maguk egyszerű, egy fázisú teljesítőképessége alapján mindenkit hülyének néznek, és leginkább a tájékozatlanok, ismerethiányosok, kiszárított gondolatúak, lumpenhajlandóságúak szavazataira számítanak. És még egy csoportéra. Az örökké izgága, mindent agyonbeszélők, magukat értelmiséginek tartó nagyon kommunikatívak csoportjára. Ők azok, akiknek legfontosabb, hogy a mindig és mindenre feltett kérdéseikre személyesen kapjanak válaszokat, amikre újabb s újabb kérdéseket tehetnek fel a végkimerülésig. Ők a roppant kreatívan innoválók alsónemű repedésig viszketeg társasága, akiknek sokkal fontosabb a maguk fontossága, mint az, hogy családjuk ne vesszen oda egy szellemi vagy valós árvízben. Ez pedig egyenesen mutatja, milyen minőségű országot képesek a mélyállam hazai megbízottai, az örök élet, ingyen sör révületébe dumáltak, és a levegő-entellektüelek együtt összevakarni a maguk lábszagú, civakodó közösségeiben. A rendszerszintű korrupciójukra (bolsevik rendszer szintű) még rátolják Magyar Gábor politikai aktivistát, és Karácsony évenkénti 20.000 forintos ígérvényét megfejelik a nyugdíjasoknak adandó, egyszeri 150.000 forintos ígérettel. Kérdés, miért nem három vagy ötszázezret ígérnek? Azt nem kifizetni éppoly könnyű, mint a karácsonyi húszezreket, és fel se tűnik, mert természetes, hogy időnként, vagy akár naponta váltogatva mondanak valamiről egyszer tüzet, máskor vizet.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)