A tőzsdén vesznének oda a családok: Hortay Olivér megmutatta, mit jelentene a tiszás energiapolitika a gyakorlatban

Játszunk el a gondolattal, hogy mi lett volna az elmúlt napokban rezsicsökkentés nélkül. A hatóságilag rögzített tarifák egyik fontos tulajdonsága, hogy az árváltozásból fakadó kockázatot a fogyasztóról áthelyezi a szolgáltatóra. Ha ehelyett dinamikus tarifák lettek volna – aminek a Tisza már elkezdte a bevezetését – akkor kedden este például egy háztartás egy mosás beindításáért vagy egy lámpa felkapcsolásáért a napközbeni áramár ötszörösét, a jelenlegi rezsicsökkentett ár csaknem hússzorosát lett volna kénytelen kifizetni. Hasonló történt volna hétfőn és szerdán is, de az illető az egésszel csak a hó végén szembesülne, amikor egy távolról is jól látható összeggel találkozik a számláján. „Na jó, de így meg az állami szolgáltató, azaz végső soron az adófizetők kénytelenek lenyelni a többletköltséget” – mondják a kritikusok. Csakhogy van egy apró különbség: az érintett vállalatnak sokkal több eszköze van a kockázatok kezelésére, mint egy háztartásnak. A szolgáltató például két héttel korábban ki tudott volna menni a villamosenergia-tőzsdére és határidős ügyletekkel, töredék áron előre fedezni az igényeket – különösen akkor, ha a Tisza-kormány politikai okokból nem rúgta volna ki a szakmai vezetőket és érdemben felkészült volna a paksi leszabályozásra. A háztartás ezt nyilvánvalóan nem tudja megtenni, hiszen nem feladata nyomon követni a meteorológiai előrejelzéseket és nem tud határidős ügyleteket kötni az áramtőzsdén. Azoknak tehát, akik most (újra) hadjáratot indítanak a rezsicsökkentési program és a hatósági árak ellen, nem ártana ezt is figyelembe venniük.