Parlament helyett temetkezési vállalat – Magyar Péter nekiment a képviselői múltnak
Magyar Péter miniszterelnök ma a parlamentben bejelentette, hogy az alaptörvény tizenhetes módosításával tizenkét évben korlátozná az országgyűlési képviselői mandátum időtartamát. A bejelentés érces reflexeket váltott ki a politikai kommentárirodalomból – az egyik legkidolgozottabb bírálat Hont András publicistától érkezett, aki nevesített konkrét magyar politikusokat, akiknek pályájukat törte volna ketté ez a szabály. A példák súlya elgondolkodtató – és az egyik különösen fájó.
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján Magyar Péter napirend előtt szólalt fel, és egy lélegzetvételre jelentette be: Sulyok Tamás köztársasági elnököt megfosztják tisztségétől, létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és Védelmi Hivatalt, és – mintegy mellékesen – az alaptörvény módosításával tizenkét évben korlátozzák az egyén képviselői múltjának hosszát. Ez utóbbit úgy adta elő, mint valami triviális reformot, holott a parlamentarizmus alapjait érinti.
A Fidesz frakciója szinte azonnal reagált. Gulyás Gergely frakcióvezető felidézte: Jókai Mór 35 évig volt képviselő, Tisza Kálmán 40 évig. Kettejük neve – egy regényíró és egy miniszterelnök – máris jelzi, miről is van szó valójában: arról, hogy a mindenkori populista demagógia milyen könnyen téveszti össze a politikai tapasztalatot az „elit” fogalmával.
Hont András névlajstroma: akik ezért mentek volna el
Hont András publicista közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az érintett neveket is felsorolta. A teljesség igénye nélkül: Andrássy Gyula, Apponyi Albert, Baross Gábor, Bethlen István, Deák Ferenc, Csengery Antal, Eötvös Károly, Irányi Dániel, Horváth János, Isépy Tamás, Jókai Mór, Kéthly Anna, Mécs Imre, Mikszáth Kálmán, Nagyatádi Szabó István, Rassay Károly, Széll Kálmán, Vitányi Iván. Tizenkét év után mind eltávolításra kerülne, pusztán azért, mert Magyar Péter szükségesnek tartja „semmittevését leplezendő” ezt az egyedülálló módszert – írja Hont.
A publicista joggal teszi hozzá: ezen elv alapján Winston Churchill nem lehetett volna miniszterelnök, mivel a brit rendszerben ahhoz parlamenti mandátum szükségeltetik, és Konrad Adenauer karrierjét is megszakítja – azzal együtt, hogy a modern Németország megteremtése nagyban az ő félévszázados tapasztalatán múlott.
Hont a „pasaréti bolsevizmus” kifejezést használja, utalva arra, hogy az elitellenes demagógia – ha köntösét váltja is – tartalmilag ugyanaz a gondolkodásmód, amely egykoron szintén a parlament megtisztítását, a „nép ellenségeinek” eltávolítását tűzte zászlajára. Nem véletlen a párhuzam: korábban már írtunk arról, hogy a Tisza-kormány törvénykezési stílusa mennyiben emlékeztet a Rákosi-korszak alkotmányos technikáira.
Kéthly Anna esete: az asszony, aki nem mondhatott volna beszédet
Hont András az általa felsorolt nevek közül Kéthly Annát emeli ki illusztrációként – és a választás briliáns. Kéthly Anna 1922-től 1948-ig volt az Országgyűlés képviselője, tehát összesen huszonhat évig töltötte be ezt a tisztségét. 1939-ben megrendítő erejű parlamenti beszédet mondott a második zsidótörvény ellen.
Hont kérdése egyszerű és kegyetlen: ha 1926-ban szerzett mandátumára kezdtük volna számolni a tizenkét évet, Kéthlynek 1938-ban le kellett volna mondania. Nem mondhatott volna el 1939-ben azt a beszédet, amelyért nevét ma megjegyezzük. A belső bajoknak az enyhítése nem a zsidótörvénnyel történhetik, hanem egy becsületes és tisztességes választójoggal, egy kiadós szociálpolitikával – fogalmazott akkor, és ezt a mondatot a Magyar Péter-féle slim fit alkotmányozás meg sem engedte volna, hogy elhangozzék.
Kéthly büszke volt arra, hogy azok közé az egy kézzel megszámlálható politikusok közé tartozik, akik a zsidótörvények ellen szavaztak. Ez a büszkeség nem csak személyes erkölcsi bátorság kérdése volt, hanem annak is függvénye, hogy évtizednyi tapasztalattal, tekintéllyel és politikai tőkével rendelkezett, amikor a legnehezebb pillanatban szólalnia kellett.
Az 1930-as évek második felétől a zsidótörvények éles bírálójává vált, vagyis pontosan az intézményi beágyazottság és az eltelt idő tette lehetővé, hogy az egyre radikálisabb közegben bátran szólhasson. Egy friss, tapasztalatlan képviselő – aki tudja, hogy pályáján amúgy is az idő jár – ritkán vállal ilyen kockázatot.
Tisztítótűz vagy állami elsorvasztás?
Magyar Péter a maga bejelentését a „tisztítótűz” retorikai keretébe illesztette. A fogalomhasználat árulkodó: a tűz nem válogat, és ami elég, az elég. Csakhogy a parlament nem tűzrakóhely, hanem intézmény – bonyolult, lassú, esetenként frusztráló, de éppen ezért stabil. A parlamenti tapasztalat nem automatikusan korrupció; a kettő összekeverése nem demokráciaellenesség-ellenes harc, hanem maga a demokráciaellenesség.
Hont András diagnózisa szerint a miniszterelnöki és képviselői cikluskorlátozás együttes bevezetése a magyar állam teljes elhalásához vezet majd. Olyan mértékű személyi fluktuáció következne be a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban egyszerre, amely az állami működőképességet alulmúló szintre szorítaná: maradnának a nagy cégektől érkező hobbisták és a totáldilettánsok.
Mindeközben Magyar Péter a parlamentben nem reagált érdemben az ellenzéki felszólalásokra, személyeskedésbe menekült, és a vagyonvisszaszerzési hivatal fenyegetőzéssel zárta viszontválaszát. Gulyás Gergely summázata találó volt: a miniszterelnök nem a maffiával küzd, hanem diktatúrát épít.
Az a 42 jogtudós, aki a napokban arról adott be beadványt, hogyan távolítsák el a korábbi korszak tisztségviselőit, eközben egy európai alkotmánytörténeti alapkérdést hagyott figyelmen kívül. Hont András felkérte őket, hogy ebben a kérdésben felvilágosítást adjanak a miniszterelnöknek. Mi csupán annyit fűzünk hozzá: Kéthly Anna szobrát – amely ma ott áll az Országház közelében – nem a ciklustörvény rövidsége, hanem a hosszú évek munkájának súlya tartja egyenesen
Szerző: Vágréti Gábor
Kiemelt képen: Kéthly Anna
#MagyarPéter #Tisza #Parlament #Alaptörvény #KéthlyAnna #Parlamentarizmus #HontAndrás #NemzetiInternetFigyelő #NIF
