Olyan ez a rendszerváltásnak nevezett legújabb időszak, mint egy mozi. Mindenki helyezkedik, mindenki keresi az új lehetőségeket, tipikus magyar módra. Idesimul-odasimul, ezt szid, azt szid, megígéri, hogy megváltozik, esküszik rá, hogy nem ismeri az ismerősét, üzlettársát… Most kezd a cselekmény élővé válni, akár egy Agatha Christie krimiben. Akiről sokáig nem is hittük, mégis ő csinálta, akiről meg elhittük volna, az ártatlan, mint a ma született bárány. Utoljára tizenhat éve volt ilyesmi.
Már Antall idejében is volt olyan egykor a Foxi-Maxin tanító orosztanárnő, aki simán kiadta magát grófnőnek, és Antallék olyannyira be is nyelték, hogy jótékonysági koncertre kiadták neki a Magyar Állami Operaházat. Ám, még idejében sikerült leállítani a melléfogást… a „grófelvtársnő” jótékonysági koncertje elmaradt.
Szó, mi szó, a magyar ember feltalálja magát minden helyzetben. Ilyesmire találták ki valamikor a gyurcsányi időkben, hogy „törvényes, de nem etikus”… régebben cigánykodásnak mondta a magyar, de az ma már sértő volna. Az etikát pedig nem emlegetik, mert a legtöbben nem is tudják mi az, és hogyan kellene alkalmazni.
Nekem azonban a legnagyobbak burleszkfilmje tetszik a legjobban. Körülbelül olyan jókat lehet röhögni ezen a siralmas és cseppet sem néma filmen, mint azon, amikor Chaplint kergetik a rendőrök… Ez a nép hivatalos szórakoztatása az érdemi munka és a normális elképzelések helyett.
TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!
ADÓSZÁM:
19334684-1-05
„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”
Mert mi is a legnagyobb problémája ma az induló politikai berendezkedésnek? Például egy laktanya neve.
A korábbi főlángész, a forradalom költője nevét lekaparta, és helyette a korabeli von der Leyen neve került fel a főkapu fölé. Hiába volt minden tiltakozás, az eredetileg IV. Károly honvéd gyalogsági laktanya 1947-ben Rákosi elvtárstól kapott újabb nevét lecserélték. A zseniális miniszter pedig, rettentő büszke volt a keresztapaságára,
elfelejtvén Madéfalvát és egyéb, a királynőhöz köthető magyargyűlölő Habsburg „csínytevéseket”.
Ám az igény a laktanya lekapart nevének visszafestésére megmaradt, és ha a népnek cirkusz kell, hát megkaphatja. Így, most Mária Terézia került kaparásra, és a mi jó Petrovics Sándorunk neve ragyoghat ismét az 1916-os eredeti név helyett – úgy magyarosítva, ahogyan az irodalomtörténet jegyzi. Persze, az eredeti név sem volna ildomos, hiszen az a boldog magyar király, két alkalommal is esküt szegett… de erről majd máskor.
Szóval most ismét Petőfi laktanya lesz a kommunista világban rossz emlékűvé süllyedt helyőrségi Petőfi laktanya, ahol sok sorkatona fordult meg, ha a váposok megfogták valami fegyelem-, vagy függelemsértés miatt…
Csak elképzelem, mi lenne, ha például a Mi Hazánk kerülne hatalomra? Milyen nevet adnának a laktanyának? Mert úgy tűnik a névadás presztízskérdéssé vált a 21. századi botor Magyarországon.
Hasonló, rendkívül fontos jelenet a legújabb „filmből” a táblacserés geg. Minden megyetábla kicserélődik, mert immáron nem vármegye lesz, hanem megye. Ma ugyanis, ez a világon a legfontosabb a magyarok számára. Jó bót lehet a táblacsinálás… A Fidesz jelenlegi második vonala is jó kapcsolatokkal rendelkezhet.
Nem kell emiatt bánkódni, mert egy következő nemzeti kormány majd ismét vármegyés táblákat rak ki. Varietas delectat. A megyék vezetői sem lesznek főispánok. Korábban, történelmi tévedés volt az elnevezés, hiszen a főispáni címet a magyar jog és a hagyomány szerint csak a király adhat. Az meg e pillanatban még nincs. Vagy csak megkoronázva nincs… ki tudja ebben a politikai kavalkádban?
Viszont főispán biztosan nem lesz. Lehet esetleg a megyei tanács elnöke, a megyei közgyűlés elnöke vagy ki tudja. Mindegy is. Úgyis ellenezték a Fideszben is sokan a főispán-elnevezést. Amikor először szóba került – tán 2001-ben – a főispán elnevezés, akkor Lázár János szolgált teljesen történelmietlen, a kommunista ideológiát idéző ellenvéleménnyel: sértené a jobbágyok leszármazottait. Azóta viszont neki is van kastélya, így most ellenvetése sem volt az elnevezést illetően.
És az ember ül ebben a lepukkant, izzadtságszagú moziban, és nézi ezeket az ócska, régi, felújított filmrészleteket. Néha elbóbiskol rajtuk, de ha a közönség nagyobbakat nevet, akkor felriad és rájön, hogy nem csak rossz egy álom volt, hanem, ez a mozi maga valóság.
Egy film, ami soha nem kap Oscar-díjat, nem lesz közönségsiker, mert az emberek csak melegedni mentek be ebbe a moziba a kétforintos jeggyel, ami az első három sorba szól. Nem azért mentek, mert kíváncsiak voltak a filmre. Igaz, jókat lehet röhögni, de a sok ismétlődő jelenet az idősebbeknek inkább unalmassá, olykor bosszantóvá kezd válni. Nem szórakoztató. És ez még csak a werkfilm, plusz egy rövid részlet a bűnrossz „alkotásból”. Mintha maga Rákay rendezte volna. Ám, a teljes film csak most következik…és sajnos kötelező lesz megnézni…
