KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: A szélsőbal tüntetése a Kossuth téren 2021. szeptember 21. / Fotó: Nagy Attila Tibor politikai elemző facebook oldala

Tüntetést tartottak a szélsőbalos globalisták a Hősök terén tegnap este – trágárság, nemzetünk elleni uszítás jellemezte őket

Mondhatjuk, csak a szokásos formájukat hozták a szélsőbalos globalisták tegnap este a Hősök terén megtartott „rendezvényükön”, ahol a hangnem a szokásos, szélsőséges és uszító stílusban nyilvánult meg. A résztvevők elvileg a közbeszéd romlása miatt és a kormányzati plakátok ellen tiltakozva hívták utcára az embereket – emelte ki a hirado.hu.

Csakhogy – mint írták – a színpadon felszólalók nem fogták vissza magukat, sokszor trágársággal fűszerezve hergelték a hallgatóságot. A szervezők közül pedig többen is uszító videókkal árasztották el korábban az internetet.

A tisztább közbeszéd égisze alatt szólították az utcára az embereket vasárnap este baloldali aktivisták. Az M1 híradó beszámolója szerint a tüntetést a Noár néven tevékenykedő színész-aktivista, Molnár Áron és társulata más civil szervezetekkel közösen szervezte. Korábban azt állították, hogy a demonstráció kiállás a szerintük tizenöt éve tartó kormányzati gyűlöletkampánnyal szemben.

A társulat egyik tagja a vasárnapi demonstráció kapcsán az ATV műsorában arról is beszélt: a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Pétert Volodimir Zelenszkijhez hasonlító kampánya volt az utolsó csepp a pohárban számukra. „Ez ugye egy reakció volt erre az egész kéttojásos plakátra, ez volt nálunk egy ilyen gyújtópont, hogy ez már egy olyan mélysége a közbeszédnek” – mondta Horváth János Antal.

A felszólalók a színpadon vasárnap arra hivatkoztak, hogy szerintük az olyan képek, mint például a Zelenszkijt és Magyar Pétert egy tojáshéjban ábrázoló rajzolt kampányplakátok ártanak a gyermekeknek.

Csakhogy miközben a színpadon a közbeszéd eldurvulásáról szónokoltak, a felszólalások közötti műsorszámokban hemzsegtek a trágár szavak és az alpári sorok. A szervezőkhöz Pottyondy Edina is csatlakozott. A baloldali aktivista a színpadon karnagyként vezényelte a kormánypártokat támadó rigmust, miközben ő maga is azt hangoztatta: szerinte a kormány hergel. „Egy élhető sikeres országhoz nem az olcsó hergelés vezet, nem a félelem, nem a poloskázás, nem a hazaárulózás” – fogalmazott.


A magyar állam szörnyetegek búvóhelye. Kifejezetten veszélyes szociopata.Egy hippi Hitler, egy názáreti Sztálin”

– ezeket a részleteket Pottyondy Edina internetes videóiból válogatta ki a Patrióta Youtbe-csatorna. A most kormányzati gyűlöletkampányt emlegető baloldali influenszer tartalmaiban egymást érik az alpári, sokszor uszító kijelentések. „Csicskafasiszták. Ez a szörnyeteg. Az unió szőrös és büdös segglyuka”– fogalmazott korábban.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter mindenkit elhallgattatna

Így segítik a balos megmondóemberek Magyar Pétert” – a tüntetés kapcsán ezzel a címmel írt cikket a Magyar Nemzet. A portál arra hívja fel a figyelmet, hogy a demonstráció szervezője, Noár is „trágársággal tesz a gyűlölet ellen”. A portál emlékeztet: a színész aktivista júniusban egy videóban alázta meg a hatgyermekes magyar modellt, Vasvári Viviennt, amiért az influenszer felvállalta Ukrajna uniós csatlakozását ellenző véleményét.


„Ez b*szta ki a biztosítékot nálad? És te nyitott szájjal belesétáltál ebbe a f*szerdőbe. Gratulálok Vivi!”

– fogalmazott korábban Molnár Áron.

 

Kiemelt kép: A szélsőbal tüntetése a Kossuth téren 2021. szeptember 21. / Fotó: Nagy Attila Tibor politikai elemző facebook oldala

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!