A megzsarolt georgiai (grúz) kormányfő lemondta amerikai útját
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök lemondta amerikai útját, mert Washington a „külföldiügynök-törvény” visszavonását követeli – közölte csütörtökön a tbiliszi külügyminisztérium.
„Georgia miniszterelnökét meghívták hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba azzal a feltétellel, hogy még a vizit előtt a georgiai parlament felhagy a külföldi befolyás átláthatóságáról szóló törvény tárgyalásával. A feltételekhez kötött látogatás nem felel meg a partneri kapcsolatnak, amelynek a kölcsönös tiszteleten és bizalmon kell alapulnia, s amiről részletesen tájékoztatták az amerikai nagykövetet”
– hangsúlyozta a diplomáciai tárca.
A nap folyamán ismét ezrek tüntettek Tbilisziben. A tüntetők tömege elállta a forgalmat a georgiai főváros közlekedési csomópontjának számító Hősök terén. A rendőrség többeket előállított.
Georgiában szerdán este második olvasatban is elfogadták a Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által áprilisban ismét a parlament elé terjesztett indítványt, amely előírná, hogy azokat a szervezeteket, amelyek anyagi eszközei több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi befolyásoló ügynökökként regisztráltassák.
A törvényjavaslat újbóli beterjesztése ellen április 15. óta az ellenzék és a civil szervezetek újra és újra az utcákra vonultak.
Az Európai Unió, amely decemberben adta meg Georgiának a tagjelölti státuszt, felszólította a tbiliszi vezetést, hogy vonja vissza ezt az előterjesztést.
Kiemelt képen: Irakli Kobahidze / Fotó: georgiatoday.ge
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







